Társoldalunk:

Turi György lebukása után már menekül, felfüggeszti alelnökségét

2021.11.11. 16:29

A Magyar Úszó Szövetség csütörtöki, Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat.

A MÚSZ vezető testülete úgy döntött, hogy öttagú bizottságot alakít, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről, áll a MÚSZ által csütörtök délután kiadott közleményben.

Turi György az ülésen bejelentette, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke. A Magyar Úszó Szövetség hamarosan tájékoztatja a közvéleményt a bizottság összetételéről, illetve akkor is, amikor a bizottság befejezte munkáját.

A Kőbánya SC edzőjéről először a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László mondta el egy október 29-i interjúban lelki és fizikai terrorban tartotta a sportolókat, majd szavait több korábbi úszótársa, így Dara Eszter, Kozma Dominik és Reményi Diana, illetve a még Egerszegi Krisztinával együtt úszó, Kiss Noémi is megerősítette.