A magyar olimpiai bajnok megdöbbentő kijelentése: Engem is vert az edzőm, de nem bánom

MAGYAR Zoltán
Budapest, 2018. december 7. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója, a Magyar Torna Szövetség elnöke, miután átvette a magyar sport kategória Prima Primissima Díját a fővárosi Müpában rendezett díjkiosztó gálaesten 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A tornasportban annak idején a versenyzők verése megengedett volt - így nyilatkozott a Blikknek a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, aki 1976-ban és 1980-ban lólengésben nyert Montreálban és Moszkvában.

Magyar Zoltán azután szólalt meg, hogy kirobbant az az úszóbotrány, amelyben a Spartacus edzőjét, Turi Györgyöt egykori versenyzői azzal vádolták meg, hogy ütötte-verte őket, valamint, hogy szexuálisan is zaklatta az úszókat.

"Az edzőm kegyetlen ember volt, de letérdelek előtte és megcsókolom a kezét, mert ez kellett ahhoz, hogy belőlem kétszeres olimpiai bajnok legyen" – mondta a Blikknek ahárom világ- és Európa-bajnoki címet is gyűjtő legenda.

Sajnálom Cseh Lacit és mindenki mást is, akit vertek fiatalon, és ez lelki törést okozott nekik. De engem nem tört meg, sőt, belátom, ez vezetett el ahhoz, hogy később kiemelkedő eredményeim legyenek."

Magyar Zoltán egykori edzője, Vígh László a következőket tette ehhez hozzá:

És talán nem túlzás azt állítanom, a módszer engem igazolt, én vagyok az FTC történetének egyik legeredményesebb trénere."

A teljes cikket itt olvashatja.