Társoldalunk:

Nyolcórás csatában Carlsen szerezte meg az első győzelmet a sakk-vb-döntőben

2021.12.03. 22:57

Közel nyolcórás küzdelem után a címvédő Magnus Carlsen pénteken megnyerte a dubaji sakkvilágbajnoki döntő hatodik partiját kihívója, Jan Nyepomnyascsij ellen, így előnybe került.

Pénteken a norvég világbajnok vezette a világos bábukat és a 136. lépésben késztette feladásra orosz riválisát, melynek köszönhetően 3,5-2,5-re vezet a párharcban.

A mérkőzés rendkívüli izgalmakat hozott, már az érdekes végjátékot vetített előre, hogy Nyepomnyascsij vezérével szemben Carlsennek két bástyája maradt. Ráadásul a gyalogszerkezetben is jelentős eltérés volt, amíg Carlsennek mind a négy bábuja tökéletesen állt, addig ellenfelének a négy gyalogja izolált volt, cserébe az egyik viszont szabadgyalog volt. Utóbbi sokáig gátolta Carlsen kibontakozását, ám végül sikerült leszednie. Hosszú ideig így sem tudta feltörni Nyepomnyascsij állását, ezért egy bástyáért cserébe leütött egy futót és két gyalogot.

A norvég Carlsen nyolcórás csatában szerezte meg az első győzelmet a sakk-vb-döntőbenForrás: AFP/Giuseppe Cacace

A végjátékban Nyepomnyascsij sokáig remekül védekezett vezérével Carlsen bástyájával, huszárjával és két gyalogjával szemben, ám végül a norvég nagymester utóbbiakkal meg tudott indulni előre, s ez végül döntőnek bizonyult.

A hetedik partit szombaton rendezik. Akkor a 2855 Élő-ponttal világelső Carlsen játszik majd sötéttel, a 2782 pontjával ötödik Nyepomnyascsij pedig világossal.

A 14 meccsesre tervezett csatában a győztes az lesz, aki eléri a 7,5 pontot. Döntetlennél rövidített játszmák következnek. A vb-döntő összdíjazása 2 millió euró, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalékot kap. Ha rövidített játszmák döntenek, a pénzelosztás aránya 55-45 százalék.

A párharc, amelyet a Dubajban zajló világkiállítás keretében rendeznek meg, legkésőbb december 16-ig tart.