Rasovszky Kristóf furcsa körülmények között lett második a nyíltvízi úszó-világkupán

Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok, Rasovszky Kristóf, nyíltvízi úszás, hosszútávúszás, 2021.08.05
Tokió, 2021. augusztus 4. Rasovszky Kristóf a férfi nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Odaiba Kikötőparkban 2021. augusztus 5-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Bár elsőként ért célba, mégis csak második lett Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának eliati állomásán.

A magyar szövetség beszámolója szerint az olimpiai ezüstérmes sportoló hatalmas párbajt vívott az összetettben vezető francia Marc-Antoine Olivierrel, és a végén előbb ért a panelhez, ám annak szabályszerű megütését kissé ellentmondásosan bírálták el, és végül a franciát hozták ki győztesnek.

viszont a bírók végül úgy látták, hogy Olivier elsőre mégiscsak megérintette valahogy, így őt hozták ki elsőnek - idézte fel a történteket Rasovszky

"Kicsit bosszant, hiszen egy darabig én szerepeltem az első helyen a végeredményben, de annyira azért nem kesergek.

Inkább örülök annak, hogy egész évben sikerül tartani a jó formát, hiszen még akkor sem ment rosszul az úszás, amikor Tokió után kevesebbet dolgoztunk, meg pihentem is egy kicsit" -

tette hozzá.

Rasovszky Kristóf a férfi nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyén ezüstérmes lett Tokióban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A másik magyar résztvevő, a junior Európa-bajnoki címvédő Betlehem Dávid szintén remekül helyt állt, féltávnál még az élen is megfordult, végül a hatodik helyen végzett.

A nőknél Olasz Anna gyakorlatilag behozhatatlan előnnyel, ötven méterrel vezetett az utolsóelőtti körben, ám a szemébe sütő reggeli nap miatt bóját tévesztett, vissza kellett úsznia, így végül hatodikként zárt.

"Én a 10,5 kilométeres versenyben vettem részt, mert szeretek úszni, nincs mese" - értékelt az idén Eb-ezüstöt és olimpiai 4. helyet szerző szegedi kiválóság.

hát én majd Abu-Dzabiban igyekszem megmutatni, hogy sikerült."

Úszó-vk, 3. állomás, Eliat:
férfiak:
1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:49:13.2 óra
2. Rasovszky Kristóf 1:49:13.8
...6. Betlehem Dávid 1:49.21.2
nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:01:36.6 óra
...6. Olasz Anna 2:01:42.5