Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetség elnökét, Wladár Sándort is megdöbbentette Szilágyi Liliána vallomása. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó tegnap közösségi oldalain, valamint egy korábban rögzített interjúban beszélt arról részletesen, hogy apja fizikailag, mentálisan és szexuálisan is bántalmazta éveken át.

– nyilatkozta az ATV-nek Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

"Ez egy rendkívül súlyos ügy, túlmutat mindenen. Ez ügyben nem szövetségi eljárást kell kezdeményezni, mert nagyon súlyos bűncselekményről van szó, így bűnvádi eljárás lehetséges e kérdéskörben" – fogalmazott az elnök.

Wladár Sándort megdöbbentették a Szilágyi Liliána által megosztott hírek Forrás: Koncz Márton

Az ATV Híradó beszámolója szerint Wladár Sándornak nem volt tudomása az úszónő helyzetéről, de sajnálatát fejezte ki, amiért így kellett leélnie 25 évet.

– mondta Wladár Sándor, aki cáfolta, hogy Szilágyi Zoltán gyerekekkel foglalkozna a Stamina Testgyakorlók Köre keretein belül. Azonban ígéretet tett arra, hogy ha ez bekövetkezne, akkor azonnali hatállyal eltiltják az edzősködéstől.

A Magyar Úszó Szövetség ezt követően közleményben jelezte, hogy

az MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága vizsgálatot indít az ügyben.

A két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a jelenleg a Stamina SK-t irányító dr. Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

Szexuáisan zaklatta és verte a saját apja Szilágyi Liliánát Fotó: Mudra László - Origo

– mondta Wladár Sándor. – Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése:

nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz."

Szilágyi Zoltánnak az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor az FB jogerősen írásbeli megrovásban részesítette, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszó-számban.