Vágólapra másolva!
Cseh László, a tokiói olimpiai után visszavonult olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó elmondta a véleményét a szexuálisan zaklatott és bántalmazott Szilágyi Liliána ügyéről.

Októberben a magyar úszósportot megrázta, amikor Turi Györgyöt több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László is azzal vádolta meg, hogy éveken át rendszeresen verte őket az edző. Turi módszereiről előbb Cseh László beszélt megrázó részletességgel, majd egyre több korábbi Turi-tanítvány - Kozma Dominik, Dara Eszter, Kiss Noémi - is hasonló történetekről számolt be.

Decemberben aztán az ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána is sokkolta az embereket a vallomásával, ugyanis elmondta, hogy édesapja, a korábbi többszörös magyar bajnok és olimpikon úszó, Szilágyi Zoltán éveken át testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta.

Szilágyi Liliánát éveken keresztül bántalmazta az édesapja Forrás: Instagram/lilianaszilagyi

A Turi-ügyet kirobbantó Cseh László most Palik Lászlóék vendége volt a Három igazság című YouTube-műsorban, amelyben elmondta a véleményét a szexuálisan zaklatott és bántalmazott Szilágyi Liliána ügyéről.

Ez nem feltétlenül biztos, hogy az úszósport hibája, ez inkább egy családon belüli probléma, amibe az úszósport is beletartozik - idézi a Bors Cseh László szavait, aki hozzátette, hogy rendkívül szomorú Szilágyi Liliána története, és bizonyos dolgokat mára már más színben tüntet fel számára is.

Cseh László a tokiói olimpia után vonult vissza Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A régebbi nyilatkozatai.

- tette hozzá Cseh László.

A teljes beszélgetés a linkre kattintva meghallgatható.