Vágólapra másolva!
Csollány Szilveszter korábbi edzőjét, Vereckei Istvánt is megrendítette, hogy az olimpiai bajnok tornász 51 évesen meghalt.

A Blikk telefonon megkereste a tornaválogatott korábbi szövetségi kapitányát, Vereckei Istvánt, aki nem akarta elhinni, hogy egykori tanítványa az életét vesztette.

nyilatkozta a szakember.

Csollány Szilveszter és edzője, Vereckei István Forrás: m4sport.hu

"Nagyon sok közös élményünk volt. Rengeteg helyen voltunk csak ketten, versenyeken vagy például halászléfőző fesztiválokon, jól megértettük egymást. Nagyon bíztam a felépülésében, mert úgy gondoltam, rendbe jöhet, annyira erős volt, hogy hittem, ezt a harcot is megnyeri.

mondta letörten Vereckei István.