Liu Shaolin Sándor különleges ünneplést tervez a téli olimpián

LIU Shaolin Sándor
Debrecen, 2021. november 20. A győztes Liu Shaolin Sándor a férfi 500 méteres verseny döntője után a rövidpályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Liu Shaolin Sándor olimpia-, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó szerint különleges lenne úgy nyerni a pekingi játékokon, hogy a magyar és a kínai zászlót is lengethetné.

Liu - akinek édesanyja magyar, édesapja pedig kínai - a Reuters hírügynökségnek elmondta, magyar színekben versenyez, de szíve mindkét országért dobog.

Fele-fele arányban vagyok magyar és kínai. Ha érmet szerzek, akkor fele Kínáé, fele Magyarországé" - fogalmazott Liu Shaolin, aki négy éve a férfi váltóval megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. Annak a csapatnak a tagja volt testvére, Liu Shaoang is.

Liu Shaolin Sándor rendhagyó módon ünnepelne Pekingben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: szeretik a kínai szurkolókat, és reméli, ha kínai versenyző ellen futnak, akkor is tudnak érte szorítani a helybéliek.