Vágólapra másolva!
Valter Attila az 51. helyen, Peák Barnabás a 89. helyen zárta a valencia kerékpáros körverseny első szakaszát.

Egy igencsak nehéz etappal vette kezdetét Valencia tartomány legrangosabb többnapos kerékpárversenye. A mezőnynek Les Alqueries és Torralba del Pinar között kellett megtennie 166,7 kilométert, benne négy kategorizált emelkedővel.

Valter Attila számára is megkezdődött a 2022-es kerékpáros szezon Forrás: Valter Attila, Facebook

Először láthattuk kerékpárra pattanni Valter Attilát, a Groupama-FDJ kiváló magyar versenyzőjét, aki a tavalyi Giro d'Italián három napon át az összetettben élen állónak járó rózsaszínű trikóban is tekerhetett. A 23 éves fiatal bringásnak ezúttal egy 51. hellyel indult a szezon.

Valter három perc 16 másodpercet kapott az etapot remek egyéni teljesítménnyel megnyerő Remco Evenepoeltől, aki a jelek szerint teljesen túl van másfél évvel ezelőtti horrorbukásán.

A mezőnyben ott van a télen csapatot váltó, immáron az Intermarché-Wanty Gobert Matériaux együttesében rajthoz álló Peák Barna is, aki 9:24 perc hátránnyal a 89. pozícióban zárta az ötnapos viadal első szakaszát.