Vágólapra másolva!
Hétfőn rendezik meg az erős szél miatt vasárnapról elhalasztott férfi lesiklást a pekingi olimpián.

A játékok honlapja szerint a szervezők úgy határoztak, hogy a leggyorsabb számot közép-európai idő szerint 5.00-tól tartják.

A döntés érinti az eredetileg is hétfőre kiírt női óriás-műlesiklás két futamának kezdési időpontját is: az elsőt 3.15-ről 2.30-ra hozták előre, míg a második csúszást 6.45 helyett 7.30-tól rendezik. A mezőnyben ott lesz Tóth Zita is.

Hétfőn rendezik a férfi lesiklást Forrás: AFP/Jeff Pachoud

A férfi lesiklást az eredeti kiírás szerint vasárnap közép-európai idő szerint 4.00-kor indították volna, ám az időjárási körülmények miatt későbbre halasztották, majd a várható rajt idejét folyamatosan későbbre tolták a szervezők, végül pedig úgy döntöttek, elnapolják a versenyt a kínai fővárostól közel 250 kilométerre lévő jencsingi zónában található Nemzeti Alpesisí Központban.