Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán háborús konfliktus miatt a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) lemondta minden olyan világkupa-verseny megrendezését, melyre Oroszországban került volna sor.

A FIS pénteken azt közölte, hogy a döntést "a résztvevők biztonságának, valamint a vk-sorozatok integritásának megőrzése érdekében" hozta.

A törlések többek között a sífutókat és a síugrókat is érintik Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Hendrik Schmidt

A nemzetközi szövetség egyelőre vizsgálja annak a lehetőségét, hogy ezek a versenyek más helyszíneken lebonyolíthatók-e.

A törlések többek között a sífutókat és a síugrókat is érintik.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.