Vágólapra másolva!
Július 14-én rajtol el az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye - jelentették be szombaton a Budapest Boat Show-n.

A sportági szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a Balaton-kerülő vitorlás viadal idején számos program várja a tó körül és Balatonfüreden is az érdeklődőket.

- mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Hozzátette: természetesen más a versenysport és más a rekreációs célú vitorlázás, de annak a véleményének adott hangot, hogy azok a gyerekek, akik a Balatonnál a szüleikkel kezdik el a vitorlázást, potenciálisan élsportolók is lehetnek.

A Magyar Vitorlás Szövetség a Boat Show mindegyik napjára szervezett nyílt beszélgetéseket a sportág, a szakma és a közélet olyan kiválóságaival,

akikkel a közös cél az, hogy minél többen értsék és szeressék a vitorlázást.

Az olimpiai ezüstérmes, világ és Európa-bajnok Berecz Zsombor a kiállításon a nagyközönségnek tartott beszámolójában is elmondta, fontos az utánpótlás a sportágban, és minden olyan aktivitás, amely közel hozza a fiatalokat a vitorlázáshoz, példaértékű.

- árulta el.

kékszalag,balaton Forrás: (c)Cserta Gábor / MVSz/Kékszalag.hu / Facebook.com

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósoknak a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres távot kell teljesíteniük.
A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty - egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán - tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

Tavaly az 53. Kékszalagon címét megvédve a Vándor Róbert kormányozta RSM haladt át elsőként a balatonfüredi célvonalon.