A fiatalon meghalt olimpiai bajnokról, Kolonics Györgyről beszélt a MOB elnöke

GYULAY Zsolt; VÉKÁSSY Bálint
Peking, 2022. február 3. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke (j) és Vékássy Bálint, a MOB főtitkára a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzésén a pekingi téli olimpián, a megnyitóünnepség előtti napon a Fővárosi Fedett Stadionban 2022. február 3-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kötelességének érezte, hogy részt vegyen a fiatalon meghalt Kolonics György, jubileumi 25. emlékkiállításának megnyitóját. A szintén olimpiai bajnok Kolonics júniusban még csak ötvenéves lenne.

A két bajnok annak idején, versenyzőkorukban is nagyon jóban volt egymással. Kolonincs és Gyulay barátok voltak és nagyon tisztelték egymást.

"Most megint, hogy látom a képeket rám tört az érzés, hogy borzasztóan hiányzik.

Szinte hihetetlen, hogy a mindig mosolygós, állandóan kérdezősködő kenus zseni már tizennégy éve nincs közöttünk.

Szívesen válaszolnék a kérdésire. Nem csupán kedves egyénisége, a munkája is nagyon hiányzik a magyar sportból. Mennyi mindent mondhatna, adhatna a gyerekeknek" – mondta Gyulay Zsolt a Borsnak.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) (j) őszintén beszélt a barátja hiányáról Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

A MOB elnöke az orosz-ukrán háború kapcsán is megszólalt a lapnak.

"Sajnos, itt az ukrán-orosz háború, és mi sem fordíthatjuk el a fejünket, nem hunyhatjuk be a szemünket. Online konferenciát tartottunk Szabó Tünde államtitkárral közösen a hazai sportszövetségek vezetőivel.

Súlyos kérdésekről döntöttünk. Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban állást foglalt a fehérorosz és az orosz sportolók ügyében és a kizárás mellett döntött, mi is csatlakoztunk a verdikthez,

bármennyire is sajnálom a sportolókat. Kegyetlen az élet, borzalom a háború."

Gyulay hozzátette, azt szeretnék, ha Párizsban legalább kétszáz magyar versenyző indulna, és azt is, hogy megszerezzék a magyar sport kétszázadik olimpiai aranyát. Legutóbb, Tokióban százhetvenhárom volt a csapat létszáma, és ott a száznyolcvannegyedik aranyéremig jutottak a magyar sportolók.

- zárta a szavait a MOB elnöke.