Társoldalunk:

Bemutatkozott az első magyar atléta a fedett pályás világbajnokságon

2022.03.18. 14:55

Vindics Balázs révén már a fedett pályás világbajnokság első, pénteki napjának délelőtti programjában érdekeltek voltunk. A magyar futó a 800 méteres síkfutás előfutamában képviselte a piros-fehér-zöld színeket Belgrádban.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Belgrádból.

A fedett pályás világbajnokságok valamivel családiasabbak olyan tekintetben, hogy itt kevesebb versenyszámban kevesebb atlétával találkozhatunk, mint egy szabadtéri olimpián vagy vb-n. Azért a körítésnek a nemzetközi szövetség ezúttal is megadta a módját, jó zeneválasztással és showműsoros körítést adva minden egyes döntőhöz.

A szerb fővárosban a világ legjobbjai között ott lévő öt magyar közül először Vindics Balázst láthattuk, méghozzá a 800 méter előfutamaiban. A 27 éves középtávfutó itthon szinte verhetetlen ezen a távon, nemrég fedett pályán zsinórban hetedik bajnoki címét nyerte meg, és a szabadtéri ob-kon is legyőzhetetlen 2019 óta.

Vindics Balázs szépen helyt állt 800 méteren a belgrádi világbajnokságonForrás: Szendrei Zoltán

Élete első világbajnokságán 1:49.52-es eredménnyel ért célba, amivel futamában a negyedik, összesítésben a 17. lett.

„Szeretek egy kicsit lassabban kezdeni, mert az első százon mindenki próbál beállni az elejére, csak később áll vissza a tempó. Most is energiatakarékosan beálltam a mezőny végére, és kétszáznál utol is értem őket. Úgy terveztem, ha tudok előzni a végén, akkor élek a lehetőséggel, bár utólag úgy érzem, hogy ezt egy kicsit hamarabb is megtehettem volna. Nem mertem ötszázötvennél elindulni, csak hatszázötvennél." – kezdte értékelését Vindics Balázs.

A futam alakulhatott volna jobban, de rosszabbul is, végül egy átlagos eredmény jött ki belőle. Talán ha hamarabb megelőzöm Mark Englisht, akkor közelebb tudok kerülni a harmadik helyhez, és jobb időt futok. Emiatt van csak egy kis hiányérzetem.

Az elmúlt egy hétben már nem nagyon tudtam edzeni, így azt sem tudtam, hogy milyen formában érkezem meg Belgrádba. Kicsit fáradt is voltam, ehhez képest a pályán egész jól éreztem magam futás közben, az utolsó százötven méteren különösen" – mondta a magyar futó.

Mivel mind a négy futamból az első két helyezett juthatott csak be a szombati döntőbe, így fordulhatott elő az, hogy az utolsó futamban harmadikként befutó Samuel Chapple hiába lett összesítésben a 3. legjobb idő tulajdonosa, mégsem folytathatja a versenyt.

Már az első fél napon megmutatkozott a lengyel atlétika ereje. Bárhová néztünk a nyitó versenyszámokban, az ő klasszisaikat láthattuk jó teljesítménnyel előrukkolni. A 60 méteres síkfutásban a télen az ötszörös olimpiai bajnok Elaine Thompson-Herah-t is legyőző „tetovált lány" a selejtezőkben magabiztos futással biztosította a helyét az esti folytatásban.

Ewa Swoboda könnyed futással biztosította a helyét a péntek délutáni elődöntőbeForrás: World Athletics

A leggyorsabb idő ugyan nem az övé lett, de itt még csak a továbbjutás az igazán fontos, nem az időeredmény. A Femke Bol és Shauane Miller-Uibo párharcától fűtött 400 méteren Justyna Swiety-Ersetic és Natalia Kaczmarek is bejutott az elődöntőbe, ami a vasárnapi váltó szempontjából is biztató lehet a számukra. Az ötpróbában érdekelt Adrianna Sulek is az élmezőnyben várhatja a 60m gát, a magasugrás és a súlylökés után a folytatást (2. hely), miután magasugrásban 1,89 métert ugrott.

A többpróbázók az atlétika vasemberei. Ugyan a női olimpiai bajnok Nafissatou Thiam ezúttal nem indult (távollétében egy másik belga, Noor Vids áll az élen), a férfiaknál Damian Warner ott volt a mezőnyben. Nem is kezdett rosszul a kanadaiak kiválósága, 6.68-as új egyéni csúccsal 60 méteren, majd távolugrásban 8,05 méterrel szintén övé volt a legjobb eredmény. Súlylökésben 14,89 métert dobott, amivel a harmadik szám után megerősítette vezető helyét.

Míg az ötpróba már péntek este véget ér a távolugrással és a 800 méterrel, addig az esti magasugrás után a férfiak még a szombati napon is gyűjtögetik majd a pontokat.

A hármasugró Lázaro Martínez az első aranyérem tulajdonosa BelgrádbanForrás: AFP/Pedja Milosavljevic

Gudaf Tsegay, az 1500 méter világrekordere könnyedén harcolta ki a helyét a másnapi döntőben: 4:06.71-es idővel ért célba. Az első két helyen két másik etióp végzett, így honfitársai lehetnek a legnagyobb kihívói. A férfiak 3000 méterének selejtezőjében szintén egy etióp, Lamecha Girma érte el a legjobb időt (7:51.42).

A belgrádi fedett pályás világbajnokságon már az első aranyérmet is kiosztották. A férfiak hármasugrásában a kubai Lázaro Martínez a világ idei legjobb eredményével (17,64 m) diadalmaskodott Pedro Pichardót és Donald Scottot megelőzve.