Különleges bor készült Csollány Szilveszter emlékére

Csollány Szilveszter
Lenyűgözően versenyzett az olimpián, akkoriban az ország egyik legnépszerűbb sportolója volt
Vágólapra másolva!
Nevével fémjelzett és a kedvenceiből összeállított bor készült az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter emlékére.

Az ismert egri borász, Sike Tamás három bor házasításából készített Szilas néven cuvée-t az egykori olimpiai bajnok tornász emlékére, aki január 24-én, 51 éves korában halt meg.

"Április 13-án ünnepelné 52. születésnapját, melyre évek óta vágyott álmát valósítottuk meg, elkészült a nevével fémjelzett és kedvenceiből összeházasított bor, a Szilas!

osztotta meg közösségi oldalán a borász.

Sike Tamás nemcsak Szilas régi jó barátja, hanem a keresztapja is volt - árulta el Mórádi Zsolt sokszoros kick-box világbajnok, Csollány Szilveszter barátja, aki a temetésen a család nevében mondott beszédet.

"Hosszú évek óta beszélgettek arról, hogy milyen jó lenne egy, Szilas nevét viselő bort összehozni. Sajnos, a tragédia után jött el az idő, hogy Sike Tamás összeállítsa azt a bort, ami Szilasnak a legjobban tetszett volna.

nyilatkozta Mórádi Zsolt.

Csollány Szilveszter emlékére különleges bor készült Forrás: AFP/Damien Meyer

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) is a kezdeményezés mellé áll - nyilatkozta az NVESZ elnöke, Dr. Mészáros János.

"A Magyar Torna Szövetség is tagja a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, hiszen több szakága is hozzánk tartozik, és kiváló a kapcsolatunk. Márcsak ezért is nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, amelyet az NVESZ is támogat.

Rendezvényeinkre mi is vásárolni fogunk a palackokból, és arra kérjük valamennyi tagszervezetünket, hogy lehetőségeik szerint ők is segítsenek" -

tette hozzá az elnök.

Forrás: NVESZ Sajtószolgálat