Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna büszkén hirdették az országos bajnokság 100 méteres pillangóúszása előtt, hogy húsz év után is egy fináléban úsznak. Mégsem ők nyertek, hanem egy 17 éves lány, Ugrai Panna, aki 2004 októberében született, két hónappal azután, hogy Katinkáék bemutatkoztak az olimpián. Érthető, hogy büszke a teljesítményére.

"Lehet, hogy nálunk is eljött a generációváltás ideje?" – tette fel a költői kérdést Panna, aki a Borsnak elismerte, többek között Hosszú Katinka miatt kezdett el úszni.

"Hatalmas élmény volt a szombati nap, sokáig dolgozott bennem utána az adrenalin. A családom itthon várt, hajnalig beszélgettünk arról, hogy mi is történt velem. Úsztam már Katinkáék ellen, de most győztem először.

Sőt, 2014-ben, kislányként még közös fotót is kértem tőle Kecskeméten."

Hosszú Katinka 2014-ben, az akkor még kislány Pannával Forrás: Bors

Panna legfeljebb amiatt lehet szomorú, hogy

az időeredménye alapján nem került be a világbajnoki keretbe.

"A hazai vébé nagy esély lett volna, de lesznek nyáron korosztályos versenyek, illetve a felnőtt Európa-bajnokság, ahol még van esélyem részt venni. Hosszabbtávú terveim persze vannak, így például a párizsi olimpia. Ott már reális esélyem lehet, hogy elinduljak."

Panna edzője, Máté Hunor szerint is tanítványáé lehet a jövő.

Ugrai Panna legyőzte a példaképeit Forrás: facebook.com/uszoszovetseg

s tekintve, hogy tehetséges úszóról van szó, a jövőben nagy világversenyekre is odaérhet."

Máté Hunor arra is büszke lehet, hogy a Hód Úszó SE versenyzői történelmi viadalon vannak túl, két aranyat is szereztek. Sőt, az 50 méter mellen diadalmaskodó Gál Olivér bekerült a világbajnoki keretbe is.

"Hatalmas öröm ez nekünk, mivel egy viszonylag kisebb klubként vettünk részt a bajnokságon. Az biztos, hogy húsz év óta nem zártunk ilyen jól" – nyilatkozta a Borsnak a fiatal szakvezető.