Társoldalunk:

A szurkolókkal együtt tudjuk megteremteni a Giro-élményt Magyarországon

2022.04.27. 10:45

Szerda délelőtt Budapest szívében, a Parlament melletti Szamos Café adott otthont a Giro d'Italia magyarországi rajtjának sajtóeseményének. A sporttörténelmi hétvége előtt másfél héttel a magyarországi szervezők részéről Balázs Tibor operatív vezető és Szilasi László kerékpársport szakértő sok érdekes részletet árult el a hazánkra váró kerékpáros fiesztáról, és a legendás Stephen Roche is mondott pár élményt a viadalról.

A koronavírus-járvány csak elodázni tudta, hogy a világ második legrangosabb háromhetes kerékpárversenye, a Giro d'Italia hazánkba látogasson három szakasz erejéig, megakadályozni nem. Az olasz körverseny nyitó hétvégéjét, a Grande Partenzát eredetileg 2020-ban rendezhettük volna meg, de a pandémia miatt két évvel később kerül rá sor.

Már nem kell sokat várni, hogy a világ legjobb bringásai, köztük három-négy magyarral Budapestről nekivágjanak a több mint 3400 kilométernek, ami májusban három és fél héten rájuk vár. Ennek a nagyszabású ünnepnek lesz az első 400 kilométere hazai földön május 6. és 8. között.

Valter Attila szavai nyitották meg a sajtótájékoztatót, akinek ezúttal csupán pár mondattal vett részt a délelőtt ezen részén. A tavalyi versenyen az összetettben legjobban álló rózsaszínű trikót három szakasz erejéig felvehető fiatalnak nem volt sok ideje, hiszen az egyik utolsó edzésre sietett a belvárosi rendezvényről.

Valter Attila az elmúlt egy-két évben az ország egyik legnépszerűbb sportolójává váltForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Schneller Domonkos, a Grande Partenza szervezőbizottságának elnökségi tagja felhívta rá a figyelmet, hogy amíg bokszzsákja vagy párbajtőre nem feltétlenül van mindenkinek otthon, addig kerékpárból annál több, és egyre több. Nem véletlen, hogy egyre több olyan szakága van a kerékpársportnak, amiben számos fiatal tehetség ütötte fel a fejét az elmúlt időszakban.

A magyar kormány a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére évi 10-12 milliárd forintot költ, aminek már eredményei is látszódnak a Duna mentén és a Balaton, illetve a Tisza-tó körül. Felütötte a fejét a kerékpáros turizmus, amiben nem csak a magyarok, de a külföldiek is egyre nagyobb számban vesznek részt - beszélt az elmúlt időszak egyik legnagyobb pozitív fejleményéről Schneller Domonkos.

Megjelent az e-bike, ami az idősebb emberek számára is lehetővé teszi a kerékpározást. A pályakerékpározás a sportág egy igencsak látványos műfaja, amihez a legendás Millenáris Velodrom méltatlan állapotban van. Debrecenben egy hipermodern létesítmény épül majd, ami részben a Budapest-központúságot hivatott kiküszöbölni.

Az útvonal tervezés egy nagyon komoly szakmai feladata az országúti kerékpárverseny. Már csak azért is, mert nem mindegy, hogy 200 ország 800 millió nézője milyen országimázst kap Magyarországból. Balázs Attila, a szervezőbizottság operatív vezetője rutinos Tour de Hongrie-szervezőként már komoly tapasztalattal bírt.

A Hősök tere kiemelt helyszíne lesz a Grande PartenzánakForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Hősök terén már április 30-án elkezdődik az építkezés, ahol már 4-én lesz egy esemény, a Grand Tourokat hagyományosa megnyitó csapatbemutató. Nem egy időfutammal, hanem egy hosszú szakasszal veszi kezdetét a Giro. Ez rögtön az egész városon átmegy, ami hatalmas logisztikai munkával és egyeztetésekkel jár.

A mezőny Székesfehérvár irányába hagyja el a fővárost, ahonan visszafordul a mezőny Esztergom, majd Visegrád felé. Ahogyan a pénteki szakaszon, úgy a teljes versenyen a mezőny előtt megy egy Karaván nevű, fesztiválhangulatot teremtő járműkonvoj, ami megalapozza a bringások érkezését.

A visegrádi bobpályától péntek éjszaka a célkapu átkerül Budapestre, méghozzá a budai Várba. Fontos információ, hogy már szombat délelőtt le lesz zárva a teljes útvonal, ami a Hősök teréről a Várba navigálja az egyenként induló mezőnyt. Ekkor láthatjuk a legtöbbször a résztvevőket, ugyanis egypercenként elhalad majd előttünk valaki.

Vasárnap Kaposvárról Nagykanizsa felé lő majd ki a peloton, majd Kis-Balaton, Balaton-felvidék és Balatonfüred lesznek az útifilm részei. Míg Visegrádon hegyi befutó, Budapesten pedig egyéni időfutam lesz, addig Füreden a Giro egyik leggyorsabb sprintjét láthatják majd az érdeklődök. Célszerű lesz gyalog megközelíteni a helyszíneket!

Az 1960-as évektől kezdett el formálódni az a gondolat, hogy a Girót külföldre is elvigyék - már 13-szor indult Olaszországon túlról az olasz körverseny - erről már Szilasi László beszélt. A rendezők között nagy múltú kerékpáros nemzetek, mint Belgium és feltörekvő országok, mint Izrael is megtalálhatóak.

Három magyar résztvevője egészen biztosan lesz az idei GirónakForrás: Twitter.com/EoloKometaTeam

Majdnem száz évet kellett várni, hogy magyar induló legyen a Girón. Bodrogi László 2007-ben, Valter Attila 2020-ban és 2021-ben, Dina Márton pedig 2021-ben indulhatott. 2022-ben Valter Attila, Peák Barnabás, illetve Fetter Erik és Dina Márton közül egyikük biztosan ott lehet a versenyen. Dér Zsolt a magyar válogatott szövetségi kapitánya pedig az Israel StartUp-Nation segítője lesz. Ilyen pozícióban magyar ember még sosem volt ott az olasz körön.

Stephen Roche 1987-ben megnyerte a Giro d'Italiát, most a Nagy Rajt szervezőbizottságának legfontosabb tanácsadójaként ismét főszereplője a versenynek. Magyar felesége révén hazai kötődése is van, így szívesen vállalta a felkérést.

A legenda egy nagyon látványos versenyt prognosztizált az itthoni szakaszokra. A Giro megállíthatatlanul közeleg, és örökre beírja magát a magyar emberek emlékezetébe - mondta a 62 esztendős ír, aki a már említett 1987-es esztendőben nem csak a Girót, de a Tour de France-ot is megnyerte.

A 2022-es Giro d'Italia magyarországi szakaszai:
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km

Az eseménnyel az Origo Sport kiemelten foglalkozik!