A világ legkegyetlenebb csapatsportja, ahol mindenki magáért harcol

A Giro d'Italia pénteki budapesti Nagy Rajtja előtt az egyik magyarországi szakasz céljától kétszáz méterre, a Budai Várban ültünk le beszélgetni az EOLO Kometa profi országúti kerékpáros csapat két magyar bringásával, Dina Mártonnal és Fetter Erikkel. Előbbi 2021-ben kóstolt bele a világ második legnagyobb kerékpáros körversenyének hangulatába, míg utóbbi idén mutatkozhat be az olasz háromhetes mezőnyében. Szó volt a bringasport szépségéről, nehézségeiről, a sportág magyarországi lehetőségeiről, és arról is, hogy mi különböztet meg egy kerékpárost egy futballistától.

Hétfőn lett hivatalos, hogy a tavalyi év után idén nem indul a Giro d'Italián, nem került be a csapat nyolcfős vonatába. Megszokott, hogy ilyen későn, napokkal a verseny előtt derül ki, hogy ki lesz, aki indul és ki az, aki nem?

Dina Márton: Igen, nálunk ez a megszokott. Mi egy kiscsapat vagyunk, nekünk a Giro a legnagyobb versenyünk. A három háromhetes verseny közül egyre kapunk meghívót, ez az olasz körverseny, amelyen szabadkártyával vehetünk részt. Nyilván mind a 21 versenyzőnk azért küzd, hogy ott lehessen a Girón. A nagyoknál más a helyzet, ott elosztják a keretet, mert ott sem megy mindenki háromhetest, de azért könnyebb bekerülni a nyolc közé.

Nagy szívfájdalom, hogy idén kimaradt a Girós csapatból, vagy túl tudja magát tenni rajta?

D.M.: Olyan ötven-ötven.

Természetesen sajnálom, de közben próbálom a jó dolgokat megtalálni benne, például azt, hogy a Tour de Hongrie-n tekerhetek

(a magyar körversenyt május 11-15. között rendezik – a szerk.). És minden okkal történik, valami miatt ennek most így kellett lennie.

Dina Márton tavaly már belekóstolhatott a Giro hangulatába Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mi lehet az az ok?

D.M.: Az majd kiderül.

Jó formában van? Mert azért a Tour de Hongrie sem könnyű, öt nap, kellenek hozzá a lábak.

D.M.: A formám egyértelműen javul. Öt-hat hete beteg voltam, akkor volt egy kis visszaesés, viszont a múlt heti alpesi körversenyt nézve alakul a formám. Nem azt mondom, hogy csúcsformában vagyok, mert lehetne még jobb, de biztos vagyok benne, hogy lesz is jobb.

Van egyébként kedvenc versenytípusa? Egynapos, többnapos, háromhetes?

D.M.: Engem jellemzően a többnaposokra visznek. Hogy miért, azt ne kérdezze. Gondolom azért, mert a csapatvezetők úgy gondolják, hogy nekem azok fekszenek a legjobban. Szerintem egyébként ugyanúgy mehetnék egynaposokon is, mert a hegyikerékpáros múltam miatt tudom, hogy milyen az, amikor egy napra van feltéve minden. De a többnaposok között is van egy pár kedvenc, például nagyon szeretek Baszkföldön versenyezni, és a Tour of the Alpsot is kifejezetten kedvelem.

A baszk versenyekben mi fogja meg? A szurkolók generálta elképesztő hangulat, vagy a hegyek?

D.M.: Főleg a terep miatt, de egyébként valóban óriási a közönség.

Én még csak kisebb baszk versenyeken voltam, de ott is elképesztőek a szurkolók és a hangulat.

Egy Baszk Körön vagy egy Vueltán pedig óriási lehet a hangulat, azt egyszer szívesen megnézném közelről.

Ki dönti el, hogy ki melyik versenyen indulhat?

D.M.: Bizonyos versenyekre kapunk meghívókat, azon belül pedig a sportigazgatók és az edzők osztják el a csapatokba a versenyzőket. Az, hogy én Tour de Hongrie-t megyek teljesen nyilvánvaló volt, ha nem kerülök be a Giro-csapatba. Lehet, hogy a szponzoroknak is fontos volt, de főleg a sportigazgatók és az edzők hozzák meg a döntést.

Mint sok magyar országúti bringás, ön is hegyikerékpárral kezdett. Hogy került a sportágba?

D.M.: 2009. március 15-én mentem le először edzésre a Fillari Team Budaörs Mountainbike egyesületbe. Ahogy komolyabbra fordultak a dolgok úgy kerültem át előbb a Pilis Cross Country Clubba, majd Csömörre, ahol sokáig együtt tekertem Valter Attilával.

Sok magyar bringáshoz hasonlóan Dina Márton karrierjében is fontos állomás volt a csömöri klub Fotó: Csudai Sándor - Origo

Onnan pedig együtt mentünk a Pannon Cycling Teambe. Ott az első évben még párhuzamosan „montiztam" és országútiztam, de egyre hangsúlyosabb lett az utóbbi. A második év közepén, 2019-ben igazoltam a Kometa Cycling Teamhez, ahol a Tour de Hongrie volt az első versenyem. 2020-ban egyébként még megpróbáltam az olimpiai kvalifikációt „montiban", de akkor már annyira keveset „montiztam", hogy elment az olimpia. Egyébként második lettem a magyar bajnokságon, amit az előző évben még sikerült megnyernem, szóval nem volt olyan messze a kvóta, de azóta már csak országútizom.

Szokott még néha nosztalgiából mountain bike-ozni?

D.M.: Megmondom őszintén, utoljára tavaly előtt novemberben ültem fel rá, de két edzésből kétszer elestem, utána nem nagyon erőltettem. De most már éppen eléggé hiányzik ahhoz, hogy megint elővegyem.

Az interjúnak ezen a pontján érkezett meg Pilisvörösvárról Fetter Erik.

Fetter Erik (kerékpáron) és Dina Márton napokkal a Grand Partenza előtt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Erik, magánál hogyan kezdődött a kerékpáros karrier?

Fetter Erik: Hatévesen kezdtem kerékpározni a Pilis Crosscountry Clubban Pilisvörösváron. A klub egyébként ma is működik. Először a négy évvel idősebb bátyám kezdett bicajozni, és, ahogy olyan idős lettem, nagyjából hatéves, én is csatlakoztam hozzájuk. Elég sokáig, talán 18-19 éves koromig ott versenyeztem, majd 2019-ben kerültem én is a Pannon Cycling Teamhez. Akkor még félig „montiztam" a Pilisben, félig országútiztam a Pannonban, majd 2020-tól lettem Kometás, és most itt vagyunk.

És most megy a Giróra.

F.E.: Igen, minden jel szerint, de ez még nem hivatalos, talán hétfőn lesz az (az interjú április 29-én készült – a szerk.). De úgy készülök, hogy valóban ott leszek a csapatban.

Beszélgettek sokat arról, hogy milyen egy háromhetes? Miben más, mint a többi verseny?

F.E.: Persze szoktunk ilyenekről beszélgetni.
D.M.:

De egyébként semmiben sem más, mint a többi verseny. Ugyanúgy egyik napról mész a másikra, csak ez három hétig tart.

F.E: Picit hosszabb, mint a többi, ennyi az egész.

A verseny monotóniája, vagy a második hét után jelentkező fáradtságot is meg lehet szokni?

D.M.: Olyan nagy monotónia szerintem nincs. Minden nap máshol alszol, más a szakaszok karakterisztikája, más a csapat taktikája. Egyszer négy fok van és ömlik az eső, egyszer 35 fok van, és megfősz.

A háromhetes egyszerre más, mégis ugyanolyan, mint a többi országúti verseny Fotó: Csudai Sándor - Origo

Fizikailag mennyire veszi igénybe az embert egy háromhetes?

D.M.: Engem eléggé megterhelt tavaly. Majd meglátjuk, hogy idén Erik hogy bírja.
F.E.: Mindenkinek nagyon nehéz,

én legalábbis még nem látttam olyat, aki frissen és boldogan nyilatkozott volna egy háromhetes után.

Biztos vagyok benne, hogy brutál kemény lesz.

Mi volt egyébként az eddigi leghosszabb versenye?

F.E.: Az U23-as Tour de France, azaz a Tour de l'Avenir 2019-ben, ami tíz nap volt. De háromheteshez közelítő versenyek nem nagyon vannak a World Tourban sem, a kiemelt versenyek is legfeljebb hétnaposak, szóval ez valóban egy másik lépcsőfok lesz.

A mezőny egyik legfiatalabbjaként milyen céljai vannak a Giróra?

F.E.:

Elsősorban szeretném befejezni.

Másrészről szeretnék eleget tenni a csapatutasításnak, a naponta meghatározott taktikának. Előre nem tudom, hogy mi lesz a szerepem, az majd menet közben derül ki, igyekszem majd napról napra helyt állni.

A napi taktikát reggel a szakasz előtt mondja el a sportigazgató?

F.E.: Igen, jellemzően egy órával a rajt előtt beszéljük meg a részleteket.
D.M.: Ebben sem más a Giro. Tavaly is a szakasz előtt a buszban volt mindig a megbeszélés, ott lett kiadva, hogy te ma elmenésben leszel, te pihensz, satöbbi.

A Kometa tavaly egész sokat mutatta magát a Girón, szinte minden nap benne volt valaki egy szökésben. Ez része volt a csapat taktikájának, vagy részben a szponzoroknak szólt?

D.M.: Nagyon jó Girónk volt tavaly, és remélem, hogy az idei még jobb lesz. Kis csapatként egyébként valóban fontos, hogy sokat mutassuk a mezt, a szponzorokat.

A szponzorok örülnek, ha bringások verseny közben "mutatják a mezt", azaz olyan akciókban vesznek részt, amit sokat mutatnak a televíziós közvetítésben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mi viszont nem voltunk olyanok, mint a többi még nálunk is kisebb csapat. Nem mentünk bele teljesen fölösleges elmenésekbe, hogy égessük az erőnket.

Ezzel is azt mutattuk, hogy mi nem velük vagyunk egy szinten, ami látszott is abból, hogy volt nálunk a hegyi trikó, nyertünk szakaszt, a Zoncolanon győztes Lorenzo Fortunato pedig 16. lett összetettben. A kisebb csapatok azért ilyenekre nem, vagy nem mindig képesek.

Mi kell ahhoz, hogy csapat szintet lépjen a sportágban? Az EOLO-Kometa most a Prokontinentális csapat, ami a második szintet jelenti a World Tour után.

D.M.: Nagyon egyszerű: pénz. A WT licence-hez komolyabb tőke, komolyabb szponzorok kellenek. Persze több versenyző is. Tavaly 19 WT-sor volt, jövőre változik a rendszer, mert ki lehet esni, és fel lehet jutni. Egyébként a tavalyi szezon végén két Prokonti csapat megkapta a lehetőséget, hogy feljebb lépjen, de egyik sem élt vele?

Megéri egyébként fellépni a World Tour csapatok közé?

D.M.: Van akinek igen, van, akinek nem. Az Alpecin-Fenix például azért nem élt a lehetőséggel, mert Europe Tour-győztesként ők így is-úgy is ott lehetnek mindhárom nagy körön. És így nincsenek kötelezettségeik, ott indulhatnak, ahol akarnak, míg egy WT-csapatnak kötelezően elő van írva, hogy hol kell rajthoz állnia.

Eriknek szerencséje van, hogy az első Giro, amin elindulhat éppen Budapestről rajtol.

F.E.: Valóban kellett a hozzá szerencse is, hiszen eredetileg 2020-ban lett volna a budapesti rajt, de azt elvitte a covid, 2021-ben pedig ugyancsak nem jött szóba a külföldi rajt.

Furcsán hangzik, de mondhatjuk, hogy egész Magyarország nyert ezzel, mert 2020-ban nem biztos, hogy egyáltalán lett volna magyar induló, míg idén három is lehet

(Fetter Erik mellett a tavaly három szakaszon az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót viselő Valter Attila, valamint Peák Barnabás is ott lesz a mezőnyben – szerk.).

Melyik szakaszt várja a legjobban?

F.E.:

Természetesen az első Budapest-Visegrád szakaszt, valamint a fővárosi időfutamot.

A harmadik napon a Kaposvár-Balatonfüred szakasz is biztos szép lesz, de a környékbeli szakaszok, amerre edzeni szoktam, közelebb állnak a szívemhez.

Hogy látják, mennyire népszerű ma Magyarországon a kerékpársport?

F.E.: Évről-évre, sőt hónapról-hónapra egyre népszerűbb.

Ma megálltam Visegrádon venni egy kis kaját és vizet, és az idő alatt négyen jöttek oda hozzám egy közös fotóra, ami még egy éve is elképzelhetetlen lett volna.

Arról nem is beszélve, hogy, mondjuk három éve mi volt. De ez nem csak arról szól, hogy mi leszünk, ismertebbek, reméljük, hogy egyre többen pattannak nyeregbe, egyre több fiatal kap kedvet a sportághoz.

Egyre népszerűbb a bringázás, és ebben komoly szerepet játszanak a profi sportolók sikerei Fotó: Csudai Sándor - Origo

Reméljük, hogy motiváljuk őket az eredményeinkkel. Nem csak arról kell szóljon ez az egész, hogy milyen gyorsan tudjuk hajtani a pedált, hanem jó látni, hogy milyen pozitív változásokat tudunk elérni a sportágban és mindennapokban.

Szerencsés csillagzat alatt van most a magyar kerékpársport, hogy míg az ezredfordulón az egy szem Bodrogi László tekert a legjobbak között, addig most itt van öt-hat nagyjából egy idős srác, aki a világ legjobbjai között versenyezhet.

D.M.: Volt közben még egy srác, Szeghalmi Bálint, aki egy évig a Lampre csapatában tekert. De a kérdésre a válasz szerintem az, hogy az kellett a mostani állapothoz, hogy felnőjön egy olyan generáció, amelyik egész kicsi korától úgy készül, hogy, ha nem is erre teszi fel az életét, de komolyan veszi a bringázást. Mi már a Kanári-szigetekre mentünk magaslati edzőtáborba, wattmérővel készültünk, én ugyan csak az U23 óta, de Erik, Attila vagy Barna már jóval korábban. És ugyan én vagyok a legidősebb ebben a korosztályban (Dina Márton 26, Valter Attila és Peák Barna 23, Fetter Erik 22 éves – a szerk.), de nagyon sokat edzettem együtt Valter Atival, ami szerintem kellett ahhoz, hogy húzzuk egymást, és mindketten sokat tudjunk fejlődni.

F.E.: Én egy kicsit le voltam tőlük maradva, amikor ők 18-19 évesek voltak, én még csak kis „hülyegyerek" voltam. De aztán évről évre egyre közelebb tudtam kerülni hozzájuk, együtt tudtunk edzeni, fejlődni, versenyben voltunk egymással.

D.M.:

A mi korosztályunk már megkapta azokat a lehetőségeket, amiket az előttünk lévő korosztály nem biztos. Wattmérő, edzőtáborok, versenyeztetés és a többi.

Hogyan tervezik a jövőjüket, mondjuk 4-5 éves távlatban?

D.M.: Mindenképpen szeretnék benne maradni a sportágban és ebben a mezőnyben tovább fejlődni.

Engem igazából soha nem az motivált, hogy versenyeket nyerjek, hanem az, hogy imádok kerékpározni, imádok minden egyes kerékpáron töltött percet, még az edzéseket is, amikor szenvedek.

Lehet, hogy azért nem is vagyok annyira jó versenyző, mert nem az motivál, hogy nyerjek, az viszont igenis, hogy fejlődjek, és minél magasabb szintre eljussak.

F.E.: Mindig egy álom volt, hogy eljussunk erre a szintre, most már az a feladat, hogy ezt meg kell tartani, és persze megpróbálni még feljebb jutni.

Fetter Erik és Dina Márton még évekig szerezhet sok örömet a magyar szurkolóknak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mi az országúti kerékpározás szépsége? Menni kell esőben, hidegben, kánikulában, esnek-kelnek, edzés közben elütik a bringásokat, nem tűnik valami csábítónak.

D.M.:

Hogyhogy mi a szépsége? Inkább mi nem! De olyan nincs.

Amit felsorolt, az mind-mind hozzátartozik a sportág szépségéhez. Egy úszó például egy életen át nézi a medence alját, vagy az uszoda plafonját, miközben én olyan helyeken edzhetek, mint a visegrádi vár, a János-hegyi kilátó, a Normafa, Dobogókő. Livignóba, Sierra Nevadába járok edzőtáborozni, ahol lehet, hogy öt-hat órát szenvedsz a kerékpáron, de kinézel oldalra, és rögtön elfelejted, hogy milyen nehéz az edzés, mert gyönyörű helyen vagy.

Az hogy van, hogy önök elesnek és egyből visszaülnek a nyeregbe, míg, mondjuk egy focista elesik és percekig fekszik a gyepen. Miből fakad a különbség?

F.E.: Abból, hogy mi sportolók vagyunk... (nevet)
D.M.: Ebben a sportban nincs olyan, hogy fáj a lábam, vagy elfáradtam, cseréljetek le.

Az országúti kerékpározás ugyan egyéni sportág, de közben meg csapatsport is, ahol minden nap teljesíteni kell penzumot, miközben nem csak magadért, hanem a csapattársaidért is dolgozol egész nap.

Ha elesel és olyanok a sérüléseid, hogy tudod folytatni, akkor folytatod. Szerintem az elmúlt években jó pár példát láttunk, hogy a kerékpárosok milyen keményen tudnak küzdeni. Volt aki a szögesdrótra csavarodott fel a Tour de France-on, de befejezte a szakaszt.
F.E.: Volt, aki széttört térdkaláccsal fejezett be egy szakaszt.
D.M.: A törött kulcscsonttal bicajozás szinte mindennapos, de mintha már olyat is hallottam, hogy az egyik EF-es (Education First) törött csigolyával ment a Tour de France-on.

Ha már itt tartunk: miért is csapatsport az országúti kerékpározás?

F.E.: Ugye egy-egy versenyen heten, a háromheteseken nyolcan vagyunk csapatban, és minden csapatnak megvan a maga taktikája, ami jellemzően az egy vagy két kapitányra épül, míg a többieknek úgy alakítják ki a feladatát, hogy azzal a kapitányt segítse.

Amikor látunk nyerni egy szakasz végén egy versenyzőt, az soha nem csak az ő érdeme, mert előtte öt órán keresztül a csapattársai dolgoztak érte, hogy ő elsőként guruljon át a célvonalon.

Ha ők nincsenek, akkor szinte biztos, hogy nem nyer a nap végén. Lehetsz te iszonyúan erős, de nagyon ritka, hogy a végén a legerősebb nyerjen.

Egyszerre szép és kegyetlen, csapat és egyéni sportág az országúti kerékpározás Fotó: Csudai Sándor - Origo

D.M.: Gondolkoztam, hogy melyik sportághoz hasonlítsam, de a miénk egyikhez sem hasonlítható. Egyrészt ugye szabadban van, ahol bejön a képbe légellenállás: aki elől teker, az lead mondjuk 400 wattot, a mögött lévő már csak a menetszél 70, az a mögött lévő meg az 50 százalékát kapja. Rengeteg erőt tud tehát spórolni az, aki, mondjuk, a harmadik helyen teker a sorban. Ezért beszélünk csapatsportról, mert a harmadikért dolgozik az első kettő, hogy annak a végére több energiája maradjon, és meg tudja nyerni a szakaszt.
F.E.:

Ez a legkegyetlenebb csapatsport, hiszen hét-nyolc ember érdeke, hogy egy valaki nyerjen közülük, de a nap végén csak az az egy fog a dobogón állni,

róla fog szólni minden. Persze nagyon hálás a többieknek, de nekik nem jut a sikerből, mindenki arra az egy versenyzőre emlékszik, övé minden dicsőség. Van, aki egész életében segítő, de soha nem lesz a neve mellett győzelem.

Miért jó egy kerékpárverseny a helyszínen nézőként?

F.E.: Nehéz elmagyarázni. Olyasmi, mint egy focimeccs a helyszínen. Olyan hangulata van, olyan izgalmakat élhetsz át, amit a tévé előtt soha nem fogsz. Amíg nem voltam élőben focimeccsen addig el sem tudtam képzelni, hogy miért járnak az embereke meccsre. Aztán a stadionban megtapasztaltam, hogy olyan energiákat mozgósítanak a szurkolók, hogy az valami hihetetlen élményt ad.

A kerékpársport ugyanilyen, hihetetlen élményt ad annak is, aki először lesz kint élőben. Garantálom, hogy felejthetetlen élmény lesz, ha kilátogatnak egy versenyre!

Ki volt a legőrültebb szurkoló, akivel verseny közben találkoztak?

D.M.: Az ördög, ő egy ikonikus figura, akivel talán még hegyikerékpáros versenyen is találkoztunk. Vannak, aki beöltöznek Borat-dresszbe, meg cápának meg mindenfélének. Vannak ötletesek, kevésbé ötletesek, meg teljesen őrültek is. Néha átfut az agyunkon, hogy „ezt az állatot"...

Az EOLO-Kometa csapatban fontos szerepet játszik két korábbi klasszis bringás, a hatszoros Grand Tour-győztes spanyol Alberto Contador, és a háromszoros GT-győztes olasz Ivan Basso. Velük milyen gyakran kerülnek kapcsolatba, szoktak tanácsokat adni a fiataloknak?

D.M.: Alberto ritkábban jelenik meg, Ivan sokkal gyakrabban, de szerintem elképzelhető, hogy most Alberto is itt lesz a Grande Partenzán. Szoktunk velük beszélgetni, de inkább csak sztorizgatnak a régi időkről. A fontos dolgokat a sportigazgatókkal beszéljük meg.