Vágólapra másolva!
Valter Attila a Giro d'Italia pénteki rajtja előtt sajtótájékoztatót tartott, utána pedig az Origo Sportnak is nyilatkozott. A legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar kerékpáros elmondta, a csapattársai hihetetlenül élvezik a helyzet, ami a Groupama FDJ körül kialakult.

Mi jár a fejében ilyen kevéssel az első szakasz előtt? Indulna már vagy csak élvezi a helyzetet?
Mindkettő igaz ilyenkor. Várjuk, hogy mehessünk, mert elkezdeni mindig jó a versenyt. Ilyenkor mindig izgulok egy kicsit, ami a rajtnál elmúlik, de most erre sincs időm, nem izgulok, mert rengeteg a dolgom.

Nem vesz el ez az energiából?
Dehogynem, ez mindig elvesz, de ez minden sportolóra igaz. Sokan le is mondták a sajtótájékoztatót, a covidra hivatkozva nem volt kötelező. Hárman vagynk versenyzők, akik élőben jöttünk.

én pedig szeretnék mindenkinek a rendelkezésére állni, kihasználni minden pillanatot. Lehet jövőre, ha Olaszországban majd hívnak, akkor én mondom majd le. Nem ez fog végül dönteni, fejben ezt így kell felfogni. Nem úgy kell erre gondolni, hogy megy az idő, fáradok. Egy órát kibírok, utána pihenek. Nekem lelkileg pluszt ad ez az egész, nem lehet tudni, mikor kíváncsiak az emberre, mindig jó érzés, ha figyelnek, ha kérdeznek. Most itthon extrán figyelnek rám, de a külföldi média is sokat keres. Akkor kell őket kiszolgálni, amikor kíváncsiak rám, én pedig ezt megtanultam kiélvezni.

Valter Attila már várja, hogy indulhasson Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapattársai mit szólnak a felhajtáshoz, ami elsősorban magyar csapattársuk miatt szakadt rájuk?
Nagyon élvezik ezt az egészet, edzés közben is sokan jöttek, fotózkodtak a visegrádi utakon. Nagyon meglepődtek, tetszett nekik a helyszín, hogy mennyien vannak.

A hotelben folyamatosan Atiznak, meg megy a köszönöm magyarul. Pár szót viccből már megtanultak, és reggeltől estig ezeket hajtogatják.

A bemutató is nagyon tetszett nekik, szerintem jobb volt, mint az előző években, a Giro is sokat profitál ebből.

Ma felvitte a társakat a kedvenc edzőterepére, mit szóltak hozzá?
Tetszett nekik a terep. Picit lehet nagy domb volt nekik, lehet síkon többet akartak készülni, de kell egy kis bemelegítés, ezt pedig a dombokon lehet jól megtenni. Résztávoztunk Dobogókőre, megálltunk egy kávéra Pilisvörösváron. Ma mindent én mondtam, hogy merre megyünk.

Valter Attila a sajtótájékoztatón elmondta, ez a magyar kerékpározás eddigi legfontosabb hete, és nagyon meglepődött, hogy már a bemutatáson is mennyien voltak.

„Nagy a nyomás, nagy az elvárás velem szemben, ezt pontosan tudom. Próbálom a legjobbamat nyújtani, ennél többet nem tehetek. Remélem, jól megyek a pénteki szakaszon, de nem én leszek a favorit, vannak esélyesebbek ezen a szakaszon" – mondta Valter Attila, aki hozzátette, édesapja javaslatára lehet, hogy megcélozza majd a hegyi trikót. „A mezőny is elenged, mondván, hogy csak a pontokért megyek előre" – mondta viccesen.

Valter Attila szakaszsikerre hajt az idei Girón Fotó: Csudai Sándor - Origo

Valter szerint Van der Poel az első szakasz nagy esélyese, de szerinte csapattársa, a sprinter Arnaud Démare is jó erőben van, akár ő is bírhatja végig.

„Ha Démare bírja, akkor neki segítünk. Gyors vagyok én is, de a sprinterekkel nem veszem fel a versenyt. Ha olyan a helyzet, akkor Démare-ért dolgozunk majd, hogy meg tudja nyerni a szakaszt" – mondta Valter, aki szerint lesznek olyan napok, amikor egyedül fog majd versenyezni.

„Nem körém épült a csapat, így nincs rajtam nyomást, elsősorban a szakaszsikerekre fogok hajtani" – mondta a Groupama FDJ versenyzője.

A május 6-án rajtoló Giro első három szakaszát rendezik Magyarországon, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett. Valter Attila mellett Peák Barnabás és Fetter Erik képviseli a magyar színeket a versenyen.