A spanyolok új teniszsztárja készen áll, hogy Grand Slam-tornát nyerjen

Carlos Alcaraz
Carlos Alcaraz az olimpiai bajnok Alexander Zverevet is legyőzte Madridban, így idén már négy tornagyőzelemnél jár
Vágólapra másolva!
Készen áll első Grand Slam-serlegének megszerzésére Carlos Alcaraz, aki a top 100 legfiatalabb tagjaként már hatodik a férfi teniszezők világranglistáján.

A 19 éves spanyol játékos vasárnap már idei negyedik ATP-trófeáját gyűjtötte be Madridban úgy, hogy legyőzte 21-szeres Grand Slam-bajnok honfitársát, Rafael Nadalt, a világelső Novak Djokovicot, valamint az olimpiai és világbajnoki címvédő Alexander Zverevet is. Ezzel az ATP-sorozat 1990-es elindulása óta ő lett a legfiatalabb, aki három top 5-ös ellenfelet megvert ugyanazon a tornán.

keményen fogok dolgozni, és meglátjuk, ez mire lesz elég a Roland Garroson" - jelentette ki a murciai tinédzser, aki kihagyja az e heti, római versenyt, és mindent a jövő vasárnap rajtoló francia nyílt bajnokságra való felkészülésnek rendel alá.

Carlos Alcaraz az olimpiai bajnok Alexander Zverevet is legyőzte Madridban, így idén már négy tornagyőzelemnél jár Forrás: AFP/Oscar Del Pozo

Alcaraz - aki egy évvel ezelőtt még a 120. helyen volt - idei 31 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, és karrierje eddigi öt fináléját megnyerte. Utóbbira a profik 1968-as beengedése óta előzőleg csak öten voltak képesek.

"Jó ütéseim vannak, de még sokkal jobbak is lehetnek. Mindenben fejlődni akarok, hiszen Rafa, Djokovic vagy Federer is folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább javuljon a játéka" - fejtette ki a 2003-ban Roland Garros-győztes Juan Carlos Ferrero tanítványa.

Példaképe, Nadal 2005-ös berobbanása óta Alcaraz a legfiatalabb, aki már öt versenyt, illetve két 1000-es tornát megnyert, neki van a legtöbb (28) győztes meccse idén a mezőnyben, és a tehetségéről sokat elárul, hogy rajta kívül - a 42. dán Holger Rune személyében - mindössze egy tizenéves van a legjobb 100-ban.