Vágólapra másolva!
A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a Giro d'Italia országúti körverseny első három szakaszának magyarországi megrendezése során bebizonyosodott, mennyire népszerű a sportág az országban.

"Több fontos dolgot megtudtunk az elmúlt néhány napból" - értékelt Princzinger Péter az MTI-nek a múlt péntektől vasárnapi Magyarországon vendégeskedő olasz körverseny kapcsán. - "Ha bárkinek bármilyen kétségei lettek volna azzal kapcsolatban, hogy ez a sport mennyire népszerű Magyarországon, hát ezek most elmúltak. Mind a három szakaszon azt láttuk, hogy tömött sorokban álltak az emberek, ráadásul nemcsak úgy odatévedtek, hanem felszerelkezve valamilyen rózsaszín drukkoló eszközzel, ez fantasztikus érzés volt. Ez nemcsak nekünk tűnt fel, hanem az olasz szervezőknek és maguknak a versenyzőknek is, ami szerintem egy óriási dolog."

Második pontként azt említette, hogy meg lehet rendezni egy ilyen versenyt úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben akadályozza a lakosság életét.

"Biztonságosan, látványosan, jó sportszakmai színvonalon képesek vagyunk egy ilyet megcsinálni." - jelentette ki.

Harmadik tanulságként pedig a Giro "felbecsülhetetlen" turisztikai hasznait említette. Elárulta: még vége sem volt a három magyarországi etapnak, amikor már arról nyilatkoztak "a legnagyobb nemzetközi sztárok és az olasz szervezők is": biztos, hogy ide vissza fognak jönni, Magyarországot újra meg fogják látogatni vendégként, turistaként.

Imádják itthon a kerékpársportot Fotó: Csudai Sándor - Origo

Annak kapcsán, hogy David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke az olasz körverseny magyarországi nyitánya előtt az MTI-nek úgy fogalmazott, elképzelhetőnek tartja a Tour de France rajtjának Magyarországra hozatalát, Princzinger Péter elárulta: az UCI első emberével és Enrico Della Casával, az európai szövetség (UEC) elnökével beszéltek az elkövetkező öt-hat évben Magyarországon különböző szakágakban megrendezhető Európa-bajnokságokról, világkupákról vagy épp világbajnokságokról.

"Négy-öt ilyen rendezvény jött szóba, ezek mellett pedig akár egy Tour de France Grand Départ is. Az én véleményem az, hogy ez a Giro Grande Partenza akár egy Tour Nagy Rajtja is lehetett volna. Megnézhettük volna sárgában és pont ilyen jól nézett volna ki, pont ennyien lettek volna és pont ilyen jó sportszakmai színvonalon valósult volna meg." - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a vasárnapig tartó Tour de Hongrie-ra milyen hatást gyakorol az olasz körverseny magyarországi nyitánya, példaképp említette, hogy a nyitóetap csákvári rajtjánál alig fértek el a nézőktől, az etyeki hegyi hajránál kialakított szurkolói ponton pedig "ugyanolyan fesztiválhangulat uralkodott, mint a Giro vagy a Tour de France bármelyik szakaszán".