Társoldalunk:

Újraválasztották az ökölvívók világszövetségének elnökét

2022.05.14. 11:10

Az orosz Umar Kremljovot újraválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöki tisztében a szervezet rendkívüli isztambuli kongresszusán, szombaton.

Ő volt az egyetlen jelölt a posztra, miután valamennyi vetélytársát visszaléptették, így a legesélyesebbnek tartott holland Boris van der Vorstot is. Az öt ellenjelölt az IBA sajtóközleménye szerint nem felelt meg a világszövetség által előírt követelményeknek, mivel - írta a TASZSZ: - "egy másik nemzetközi ökölvívó szervezetnél dolgoztak".

A 2020 decembere óta hivatalban levő Kremljov megválasztása előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sokadszor adott hangot aggodalmának az IBA jelenlegi működésével kapcsolatban. A NOB változatlanul meglevő kifogásai között szerepel, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es, párizsi olimpia sportági kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával is.

Az ökölvívás ott van a párizsi olimpia műsorán, a 2028-as, Los Angeles-i játékok előzetes programjában azonban nem kapott helyet. Az IBA kezéből kivéve a tavaly nyári, tokiói olimpia boksztornáját a NOB teljesen saját szervezésben bonyolította le.

Az IBA főtitkári posztját tavaly március óta az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács István tölti be.