Bondár Anna negyeddöntőbe jutott Marokkóban

TEB BNP Paribas Tennis Championship Istanbul Anna Bondar,Istanbul,quarter-final match,TEB BNP Paribas Tennis Horizonta, Bondár Anna
Bondár Anna szettelőnyről veszített
Vágólapra másolva!
Bondár Anna könnyed győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe szerdán a rabati, 251 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, míg Gálfi Dalma ugyanebben a körben búcsúzott.

A legelőkelőbben jegyzett magyar női játékos (67. a világranglistán) kedden 2 óra 47 perc alatt gyűrte le az olasz Cristana Ferrandót (261.), de másnap a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta.

A háló túloldalán ezúttal Kristina Kucova (87.) állt, első találkozójuk nyitószettjében a szeghalmi játékos egyetlen bréklabdát sem engedélyezett ellenfelének, miközben kétszer is elvette a szlovák adogatását.

A második játszmában a 31 éves rivális 2:1-nél bukta el a szerváját, a 24 esztendős magyar pedig innen már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 1 óra 24 percig tartott.

Bondár a nyolc között a második kiemelt ausztrál Ajla Tomljanoviccsal (44.) találkozik.

A világranglistán 98. Gálfi Dalma a hetedik kiemelt holland Arantxa Russzal (76.) találkozott, akitől négy éve kikapott eddigi egyetlen összecsapásukon. Második meccsük nyitószettje négy brékkel indult és három brékkel zárult, a gyenge adogatójátékokból pedig a balkezes rivális jött ki jobban.

A folytatásban a 31 éves Rus 3:0-ra elhúzott, és noha a balatonfüredi játékos - aki tavaly júliusban Budapesten nyerte élete első WTA-főtáblás meccsét - ledolgozta brékhátrányát, 2:3-nál ismét elvesztette a szerváját. Hamarosan már 2:5 állt az eredményjelzőn, és a 23 éves magyar számára innen már nem volt visszaút. A találkozó 1 óra 29 percig tartott.

Arantxa Rus (holland, 7.)-Gálfi Dalma 6:4, 6:2
Bondár Anna (5.)-Kristina Kucova (szlovák) 6:3, 6:3