Társoldalunk:

Pályafutása első profi győzelmét aratta az olasz sprinter a Giro d'Italián

2022.05.19. 17:46

Stefano Oldani szökésből nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát, amelyen az összetett közvetlen élcsoportja nem változott.

Csütörtökön a Parma és Genova közötti 204 kilométeres, a szervezők által háromcsillagos nehézségűnek ítélt etap várt a mezőnyre 2600 méternyi szintkülönbséggel és három, egyaránt harmadik kategóriás emelkedővel. Az első közülük az a Passo del Bocco volt, amelynek lejtmenetében 2011-ben a belga Wouter Weylandt egy falnak csapódott és életét vesztette. A csütörtöki rajtnál az úton nagy méretben volt látható visszavonultatott 108-as rajtszáma, a szurkolók molinókkal emlékeztek rá, a baleset helyszínén emelt emlékműnél pedig Mauro Vegni versenyigazgató helyezett el virágokat.

A mezőny a nyitószakasz visegrádi hajrájában bukó Caleb Ewan nélkül vágott neki az etapnak, amelyen rendkívül nehezen, több mint hatvan kilométer elteltével, az első gyorsasági hajrá után alakult ki a nap 25 fős szökése: az első órában az olasz körverseny honlapja alapján 55,3 km/h volt az átlagsebesség.

A záró emelkedőn szétesett az élcsoport, hárman versenyeztek az elsőségért az enyhén emelkedő genovai befutón, pályafutása első profi győzelmét végül a két Tour de Hongrie-n is indult olasz Stefano Oldani szerezte meg, majd a földre rogyva zokogott örömében. Másodikként Peák Barnabás ugyancsak olasz csapattársa, Lorenzo Rota zárt, a harmadik helyet az utolsó kilométeren belül két támadást is indító holland Gijs Leemreize szerezte meg.

Stefano Oldani örömeForrás: AFP/Luca Bettini

A szökésből 57 másodperces hátrányban betekerő Wilco Kelderman nyolc percet faragott a hátrányából, az összetett esélyesek kilenc perc feletti különbséggel értek célba. A spanyol Juan Pedro López megőrizte első helyét az összetettben.

A magyarok a főmezőnnyel együtt értek be, Fetter Erik 70., Peák Barnabás 76., Valter Attila pedig 100. lett. Összetettben Valter helyezése sem változott Fetter kettő, Peák öt helyet javított.

Eredmények:
12. szakasz, Parma-Genova, 204 km:
1. Stefano Oldani (olasz, Alpecin-Fenix) 4:26:47 óra
2. Lorenzo Rota (olasz, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) azonos idővel
3. Gijs Leemreize (holland, Jumbo-Visma) 2 másodperc hátrány
...70. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 9:08 perc h.
...76. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a. i.
...100. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 51:19:07 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) és Joao Almeida (portugál, UAE) 12 másodperc hátrány
4. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.
...43. Valter 34:40 perc h.
...92. Fetter 1:30:34 ó h.
...130. Peák 2:12:17 ó h.

Pénteken a Sanremo és Cuneo közötti 150 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.