Társoldalunk:

Pánikrohamot kapott meccs közben a korábbi világelső teniszező

2022.05.27. 12:31

A korábbi világelső, 2018-as párizsi bajnok, Simona Halep csütörtökön a második fordulóban búcsúzott a Roland Garrostól. A román teniszező most elárulta, hogy milyen nehézségeken ment keresztül.

A 30 éves klasszis, aki a párizsi diadalát követő évben, azaz 2019-ben Wimbledonban is győzni tudott, jelenleg 19. a WTA rangsorában, és csütörtökön szettelőnyről kapott ki 2:6, 6:2, 6:1-re a kínai Cseng Csin-ventől. Az már meccs alatt is látszott, hogy nem volt jól, egy alkalommal orvost is kellett hozzá hívni.

A találkozó után pedig azt is elárulta, hogy mi történt: pánikrohamot kapott. 

Pánikrohamom volt. Váratlanul ért, és nem tudtam hogy kezeljem, nehez kaptam levegőt. Nem gyakran történik velem ilyen. Nem tudom, mi volt az oka, hiszen jól játszottam, vezettem. Ott azonban megtörtem, nem tudtam már koncentrálni. Végső soron ez csak egy teniszmeccs, talán kicsit nyugodtabbnak kellene lennem. Talán túl nagy terhet teszek a saját vállaimra, mert szeretnék jól szerepelni. Keményen dolgoztam, sokat edzettem, jól ment a játék, de kicsit talán túlgondoltam a dolgokat" - nyilatkozta Halep a meccs után.