Társoldalunk:

Öngyilkosságba hajszolta az úszóit a szadista sztáredző

2022.05.27. 11:14

A kaliforniai Berkeley Egyetem vizsgálatot indított a női úszócsapat edzője, a korábban az amerikai válogatottat is irányító, Teri McKeever ellen.

Az egyetem egy nappal azt követően kérte fel a Munger, Tolles & Tolles jogi céget a vizsgálatra, hogy fizetett szabadságra küldték az edzőnőt. A feltételezések, és az eddig napvilágra került vallomások szerint a 60 éves edzőnő, aki korábban az amerikai válogatottati is irányította legalább 20 korábbi úszóval szemben alkalmazott rendszeresen lelki-mentális terrort, írja az OC Register című Orange megyei lap.

Egy helyi lap, a South California News Group oknyomozó riportja tárta fel, hogy 2018 óta McKeever legalább hat tanítványa kísérelt meg öngyilkosságot az edzőnő folyamatos lelki terrorja miatt.

A lap összesen az egyetemi csapat 24 korábbi és jelenlegi úszóját, nyolc szülőt, a férfi csapat egy úszóját, valamint az egyetem sport részlegének két korábbi alkalmazottját szólaltatta meg, akik elmondták, hogy McKeever évtizedek óta, napi rendszerességgel és módszeresen bántalmazta verbálisan a rá bízott úszókat. Rendszeresen kényszerítette őket versenyzésre akkor is, ha igazoltan sérültek vagy betegek voltak, számosan küzdöttek étkezési rendellenességgel, illetve többeket is hazugságra kényszerített egészségi állapotukat illetően, akkor is, ha orvosi papírjuk volt az ellenkezőjéről.

McKeever ügyét a hasonló eseteket kivizsgáló US Center for Safe Sport nevű központi szerv fogja vizsgálni, melyet azt követően hoztak létre, hogy kiderült, Larry Nassar, az amerikai női tornászválogatott orvosa, évtizedeken át zaklatta, és szexuálisan molesztálta a csapat tagjait.