Társoldalunk:

Őrületes drámát hozott a Giro királyetapja, gazdát cserélt a rózsaszín trikó

2022.05.28. 18:18

Az UAE Team olasz versenyzője, Alessandro Covi nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, 20., utolsó előtti 168 kilométeres szakaszát Belluno és a Marmolada között. Az ausztrál Jai Hindley átvette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.

A pénteki kemény hegyi szakasz után szombaton egy még durvább menet várt a Giro mezőnyére. A 168 kilométer során három első kategóriás hegy, a Passo San Pellegrino, a Passo Pordoi és a Passo Fedalia, azaz a Marmolada várt a mezőnyre. A 2239 méter magas Passo Pordoi volt az idei verseny Cima Coppija, azaz legmagasabb csúcsa.

Ezúttal is elengedték a szökést az élen állók, amelybe Valter Attila is próbált bekerülni, és kezdetben meg is tudott ragadni ott. A mezőnyt az összetettben harmadik helyen álló Mikel Landa csapata, a Bahrain-Victorious vezette a rózsaszíntrikós Richard Carapzék (Ineos-Grenadiers) és az ausztrál Jai Hindley-t védő Bora-Hansgrohe előtt.

Alessandro Covi repül a cél és első profi győzelme feléForrás: AFP/Roberto Bettini

A Passo Pordoi hegymenetében Alessandro Covi robbantott, ellépett a mezőnytől, és az utolsó bő ötkilométeres emelkedő előtt közel két és fél perc előnyt szedett össze. A szlovén Domen Novak (Bahrain) volt az egyetlen, aki utána vetette magát, de csak megközelíteni tudta, a fiatal olasz 32 másodperces előnnyel szerezte meg pályafutása első profi győzelmét.

Az esélyesek az utolsó öt kilométerig kivártak. Ekkor az addig szökésben lévő Lennard Kämna visszament Hindley-ért, és, amint látták, hogy Carapaz nem bírja a tempót, az ausztrál begyújtotta a rakétákat, és az utolsó három kilométeren közel másfél percet adott a 2019-es győztes Carapaznak, akit még Landa is lekerült a végén. 

Jai Hindley faképnél hagyja a rózsaszín trikós Richard CarapaztForrás: AFP/Luca Bettini

Jai Hindley így 1:25 perces előnnyel várhatja Carapazzal szemben a vasárnapi, 17,4 kilométeres időfutamot Veronában. Hindley 2020-ban már nagyon közel volt a végső győzelemhez: akkor Tao Geoghegan Harttal holtversenyben kezdték az utolsó időfutamot, a brit azonban sokkal gyorsabb volt, és végül ő ünnpelhetett.

A magyarok közül Valter Attila a győzteshe képest 17:29 perc hátránnyal ért célba.

Giro d'Italia, 20. szakasz, Belluno-Marmolada (168 km)
1. Alessandro Covi (UAE)
2. Domen Novak (Bahrain) 32 mp hátrány
3. Guilio Ciccone (Trek-Segafredo) 37 mp
...
6. Jai Hindley (Bora) 2:30 perc
9. Mikel Landa (Bahrain) 3:19 perc
11. Richard Carapaz (Ineos) 3:58 perc
51. Valter Attila (Groupama-FDJ) 17:29
97. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 34:22
103. Peák Barnabás (Intermarché - Wanty - Gobert Matériaux) 36:45

Az összetett verseny állása:
1. Hindley
2. Carapaz 1:25 perc hátrány
3. Landa 1:51
4. Vincenzo Nibali (Astana) 7:57