Társoldalunk:

Gyerekként rakás szerencsétlenségnek tartotta magát, ma ő a világ legerősebb embere

2022.06.23. 05:57

A két méter magas és száznyolcvan kilós skót erőművész, Tom Stoltman idén másodszor is a világ legerősebb embere lett. A hatalmas termetű sportoló nem mindennapi úton jutott fel a csúcsra, ugyanis autista, és ez a mai napig okoz neki gondokat. Mindezek ellenére leküzdötte a nehézségeket, bátyja hatására belevágott a testépítésbe, óriási sikereket ért el, és ma már bátran segít azoknak, akik hozzá hasonlóan autisták. Amikor éppen nem az emberfeletti fizikai erőt igénylő versenyek miatt edz, akkor a Glasgow Rangers meccseire jár a feleségével, akit 17 évesen ismert meg. A sokoldalú sportember hamarosan a futballpályán is kipróbálja magát, és már arra készül, hogy harmadszor is a világ legerősebb embere legyen. Portré.

A világ jelenlegi legerősebb embere egy kevesebb mint 4000 fős lakosú skót városban, Invergordonban született, amely eddig leginkább az olajfúró tornyokról volt ismert, ám egy ideje teljesen más okból kifolyólag figyelt fel rá az egész világ. Stoltman sokáig nem érdeklődött az erőemelés iránt, 16 évesen járt életében először edzőteremben. Saját elmondása szerint a Nagy-Britanniában rendkívül népszerű "Világ Legerősebb Embere" versenyt csak időnként nézte meg a tv-ben, mert a futball sokkal jobban érdekelte kamaszkorában. 

"16 évesen néhány barátommal csak a móka kedvéért mentünk konditerembe, semmi komolyabb célunk nem volt. Aztán egy évvel később a bátyám, Luke a szárnyai alá vett és azt mondta, hogy csináljuk komolyan. Amikor megláttam, hogy a skóciai erősember-versenyen szerepel, úgy döntöttem, én is adok egy esélyt a dolognak. Volt egy edzőterem fél órára a lakóhelyünktől, amely minden felszerelést biztosított. Ezek után megjött a kedvem és beleszerettem ebbe a sportba" - árulta el a kezdetekről Stoltman.

Tom Stoltman (balra) rengeteget köszönhet a testvérének, Luke-nak (jobbra)Forrás: dailyrecord.co.uk

A két méter magas óriás 19 éves korában vett részt élete első versenyén, de ahhoz, hogy odáig eljusson, egy hatalmas akadályt kellett legyőznie.

Stoltmannál ötévesen autizmust diagnosztizáltak. Rendkívül félénk volt, és rosszul érezte magát a középiskolában, amiért neki sokkal több segítségre és odafigyelésre volt szüksége, mint társainak. A rengeteg edzés és a sport teljesen megváltoztatta az életét, eredményeinek köszönhetően később kivívta az emberek elismerését.

Korábban nem beszélgettem senkivel és barátnőm sem volt. Az emberektől azt hallottam, hogy 40 éves koromig a szüleimnél fogok lakni és munkám se lesz. Amikor autizmussal küzdesz, mindez megragad a fejedben. Szóval úgy gondoltam, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok és semmire sem viszem majd az életben. Szerencsére ma már a legtöbben felnéznek rám, és ez különleges érzés" - mondta őszintén a skót erősember.

Az autizmust legyőzve jutott fel a csúcsraForrás: dn4photography/Jamie Lee Smith

Stoltman hálás, amiért bátyja - aki korábban ötször volt Skócia legerősebb embere - hatására elkezdett sportolni, mert enélkül katasztrófa lett volna az élete. Rendkívül nehéz volt a gyerekkora, mert sokkal lassabban fejlődött, mint a többi gyerek. Általános iskolás korában még nem fogott fel túl sok mindent abból, ami vele történik, de kamaszként borzasztó pillanatokat élt át.

Folyton hiányoztam a suliból. Aztán úgy döntöttem, mindent elmondok a barátaimnak és a tanáraimnak. Sok embertől kaptam hihetetlen támogatást, ezért ma már teljesen nyíltan tudok beszélni a betegségemről -vallotta be.

Stoltman gyerekként sokáig titkolta, hogy idegrendszeri fejlődési zavarral küzd, manapság viszont sokszor beszél nyilvánosság előtt az autizmusról és szívesen ad tanácsokat a rászorulóknak. Gyakran tart előadásokat iskolákban, és úgy véli, az autizmus nélkül nem juthatott volna ilyen messzire sportolóként.

Azt gondolom, hogy az autizmus jobb sportolóvá tesz, mert ha ettől szenvedsz, akkor kényszeres vagy, hiszen van egy rutinod, amihez mindenáron ragaszkodsz. Ha erősember vagy, akkor is egy rutint követsz: eszel, alszol, edzel nap mint nap. Most már képes arra az agyam, hogy megfelelően kezelje és jobban feldolgozza az érzelmeimet. Hosszú utat tettem meg, hogy idáig eljussak" - mondta a világ legerősebb embere, aki 2021-ben és idén is kivívta a rangos elismerést.

A 28 éves, 180 kilós izomkolosszus május végén megnyerte a kaliforniai Sacramentóban megrendezett viadalt, és ezzel ő lett az első skót, aki egymást követő két évben is elhódította a "Világ Legerősebb Embere" címet. Ahhoz, hogy olyan elképesztő mutatványokat hajtson végre, mint egy 200 kilós betongolyó felemelése, vagy egy autóbusz elhúzása, az edzés mellett természetesen a megfelelő táplálkozás is kulcsfontosságú.

Egy átlagos testfelépítésű embernek szinte felfoghatatlan, milyen sok kalóriát kell bevinnie a szervezetébe, de számára mindez teljesen természetes és mindennapos.

"8-10 héttel egy verseny után 7-8000 kalóriát fogyasztok. Ez soknak hangzik, de az erős emberek számára nem az. Ez rengeteg tojást, vörös húst, rizst, gyümölcsöt és zöldséget jelent. Nem is nyúlok tésztához vagy ilyesmihez, csak a csaló étkezések során. Ahogy közeledek a versenyhez, úgy kerül sor a csaló étkezésekre is. Mindez csupán arról szól, hogy üzemanyagot juttassak a szervezetembe. Ezen a ponton talán 11-12000 kalóriát fogyasztottam, és ez csak energia volt - hamburger, chips, lasagne, tészta - mind-mind magas szénhidráttartalmú, teljes értékű ételek, amelyek csak fenntartották az energiát. Ezt csináltam 8-9 napig" - magyarázta Stoltman, aki szerint a "legrosszabb étrendjének" köszönhető a tavalyi győzelme.

Tom Stoltman nem mindennapi fizikai adottságokkal rendelkezikForrás: Men's Health

A brutális fizikai adottságokkal rendelkező, az "Albatrosz" becenévre hallgató sportember idén mindenképpen meg akarta védeni a címét, és ez sikerült is neki, bár sokan megkérdőjelezték ennek az esélyességét. Stoltman rengeteg bírálatot kapott azért, mert közvetlenül a verseny előtt elutazott Sevillába, hogy megnézze kedvenc focicsapatát, a Glasgow Rangerst az Európa-liga döntőjében az Eintracht Frankfurt ellen. A Rangers ugyan elveszítette a döntőt, de Stoltman másodszor is a világ legerősebb embere lett, csattanós választ adva ezzel kritikusainak.

Az emberek leírtak engem, mert elmentem megnézni a kedvenc csapatomat. Imádom a Rangerst és szükségem van rá, hogy kikapcsoljon és néhány pillanatra kiragadjon az edzések és az erőemelés világából. Ha nem mehettem volna el Sevillába, dührohamot kaptam volna" - árulta el.

Hamarosan a futballpályán is kipróbálja magát, június közepén egy Unicef által szervezett jótékonysági meccsen világsztárok társaságában lép pályára kapusként. Saját elmondása szerint nagyon boldog lenne, ha a meccs előtt kapna néhány tanácsot a Rangers vezetőedzőjétől, Giovanni Van Bronckhorsttól.

A glasgow-i sztárcsapat meccseire általában nem egyedül jár, legtöbbször elkíséri őt a felesége, Sinead, akivel már hét éve él boldog házasságban. Kettejük megismerkedése is emlékezetesre sikeredett, Stoltman 17 évesen éppen félmeztelenül tombolt egy zenei fesztiválon, amikor találkozott élete szerelmével.

Félmeztelen volt, ami kicsit furcsának hatott, mert Skóciában ritkán van hőség. Minden lány rajongott érte. Azonnal beleszerettem, de eleinte magamban tartottam az érzéseimet" - emlékezett vissza Sinead.

Stoltman története hatalmas sikersztori, hihetetlen nehézségeket élt át, de legyőzte súlyos betegségét, és jelenleg a világ legerősebb emberének és boldog férjnek mondhatja magát. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az autizmust teljes mértékben nem tudta leküzdeni, a mai napig okoz számára kellemetlen pillanatokat.

Néha még mindig küzdök vele. Az egészséges emberekkel ellentétben nekem több időbe telik, hogy bizonyos dolgokat feldolgozzak, és nagyon ideges tudok lenni, ha valami változás történik körülöttem" - nyilatkozta korábban.

Tom Stoltman a szerető felesége, valamint legfőbb mentora, a bátyja segítségére mindig támaszkodhat a bajban, és lenyűgöző mentalitásnak, fantasztikus akaraterejének köszönhetően újra harcba száll azért, hogy jövőre harmadszor is ő legyen a világ legerősebb embere.