Vágólapra másolva!
Egykori és jelenlegi klasszis úszók, köztük az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn is tagja lesz a nyári birminghami Világjátékokon induló magyar élet-  és vízimentőcsapatnak. 

Dobogóesélyes élet- és vízimentők készülnek a Világjátékokra! A magyar csapatot nem akármilyen klasszisok képviselik ebben a különleges sportágban: Jakabos Zsuzsanna, Senánszky Petra, Verrasztó Evelin, Gyurinovics Fanni, Ugrai Panna, Balog Gábor, Takács Krisztián, Gyárfás Bence, Szabó Györgyei Szebasztian, és Giczi Mátyás alkotja az egységet, áll a Világjátékokra készülő magyar csapat közleményében.

Jakabos Zsuzsannára sokan rábíznák a életüket Forrás: Jakabos Zuzsanna/Instagram

Dr. Grundtner Marcell edzőként kíséri el a csapatot. Ő egyébként Balog Gábor trénere, tanít a Testnevelési Egyetemen és többek között a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság operatív igazgatójaként is dolgozott.

„A pandémia még mindig érezteti a hatását, hiszen többek között a Világjátékok mezőnye sem úgy állt össze, mint békeidőben." – mondja a szakember, aki kiemelte,

a magyar versenyzőknek élet, és vízimentésben esélyük van arra, hogy felálljanak a dobogóra Birminghamben.

Ha a csapatot nézzük kiderül, hogy sokoldalú élsportolók alkotják. Az úszó Jakabos Zsuzsannát és Verrasztó Evelint különösebben nem kell bemutatni a hazai sportrajongóknak, de ott van a többszörös világbajnok Senánszky Petra is, aki fő "szakmájában", uszonyosúszásban is indul az Egyesült Államokban.

A Világjátékokon 11 sportágban 57 magyar versenyzőért szoríthatunk július 7. és 17. között.