Négy menetet bírt a magyar bokszoló a britek sztárja ellen

Josh Kelly, Krämer Péter, ökölvívás
Josh Kelly bizonyította, hogy nem véletlenül tartották esélyesnek
Vágólapra másolva!
Pénteken este Liverpoolban húzott kesztyűt Krämer Péter, a 32 éves budapesti bunyós riválisa pedig a korábbi olimpikon brit Josh Kelly volt egy 10 menetesre tervezett nagyváltósúlyú mérkőzésen, ami a negyedik felvonásban véget ért.

A találkozó során a tavaly februári, első profi vereségét követően újra felívelő karrier szakaszra vágyó Kelly kontrollálta a küzdelmet, és első sorban a baljára alapozva menedzselte az ütőtávot a neki megfelelő formában. A sorozatos balegyenesek mellett Kelly többször is ritmust váltott, ezekre pedig csak szórványosan volt válasza Krämernek.

Josh Kelly (szemben) bizonyította, hogy nem véletlenül tartották esélyesnek Forrás: Origo

A második etapban Kelly bal szemöldöke megsérült, ez azonban nem zökkentette ki sunderlandi öklözőt, aki a negyedik felvonásban első szakaszában egy fejre mért balossal meg is rendítette magyar vetélytársát. A néha Floyd Mayweather stílusát utánozni szándékozó Kelly támadásba lendült, de közben mélyet is ütött, így Krämer kapott egy kis pihenőt.

Ezt követően Kelly jobbfelütésekkel kezdett operálni, a kemény találatokat látva pedig a vezetőbíró közbelépett, és szűk fél perccel a 4 menet vége előtt leléptette Krämert (technikai KO), számol be az összecsapásról a Profiboksz.hu magyar szaklap.