Vágólapra másolva!
A címvédő Kapás Boglárka a harmadik lett az előfutamában 200 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig a hatodik, így mindketten bejutottak a délutáni elődöntőbe a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Németh Nándor és Szabó Szebasztián 100 méter gyorson, míg Kós Hubert és Török Dominik 200 méter vegyesen jutott tovább.

Kapás Boglárka fantasztikus hajrával 3. lett az előfutamában 200 pillangón (2:09.24.), ezzel a hetedik legjobb idővel kvalifikálta magát a délutáni elődöntőbe.

– értékelt Kapás Boglárka.

Kapás Boglárka könnyedén jutott elődöntőbe 200 méter pillangón Fotó: Koncz Márton - Origo

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú legutóbb 2017-ben, az ugyancsak a Duna Arénában rendezett világbajnokságon indult el ebben a számban nagy világversenyen, akkor broznérmes volt. Most a 33 éves versenyző 2:11.22 perces idővel, a 14. helyen lépett tovább. A vegyes zónában

Hosszú elárulta, a tegnapi pihenőnapja ellenére kicsit fáradtnak érzi magát, és amikor a futamban hatodikként nyúlt be a célba, azt gondolta, nem jut tovább.

Ezzel együtt örül annak, hogy újra úszhat, és megpróbál javítani az időn, a szám pedig jó felkészülést jelenhet a 400 méter vegyesre.

Hosszú Katinka úgy érezte nem fog továbbjutni 200 méter pillangón Fotó: Csudai Sándor - Origo

Németh Nándor a 9., Szabó Szebasztián a 13. idővel bejutott az elődöntőbe 100 méter gyorson kedden a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Németh láthatólag nem adott ki magából mindent, 47.81 másodperces országos csúcsához képest ezúttal 48.33-mal csapott célba. A 22 éves úszó elmondta, 200-on figyelte az előző futamokat, hogy milyen időre lehet szükség a továbbjutáshoz, most azonban "nem követte el ezt a hibát", hiszen a mezőnyben hozzá hasonlóan többen is szenvednek.

Megjegyezte, a váltó tagjaként már bekerült 48 másodperc alá a világbajnokságon (16 századra volt országos csúcsától a staféta első tagjaként a fináléban), ezt mindenképpen szeretné megismételni az elődöntőben.

Szabó Szebasztián is elődöntős 100 méter gyorson Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szabó ugyanakkor már reggel kitett magáért, hiszen egyéni legjobbjától (48.45) mindössze két századdal elmaradva teljesítette a távot. A győriek úszója a vegyes zónában arról beszélt, hogy nem ez a legerősebb száma, és nehezen is bírja a reggeli úszást, de mindent beleadott, az elődöntőben pedig szeretne tovább javítani az idején.

– mondta Szabó Szebasztián.

A 19 éves Kós Hubert, aki tavaly ugyanebben a medencében junior világcsúcsot úszott (1:56.99), rendkívül erősen kezdett, a végére viszont kicsit elfáradt, és 1:58.47 perces idővel csapott célba.

Komoróczy Lora Fanni a 17. helyen végzett 50 méter háton, így mindössze két századdal lemaradt az elődöntőről.