Társoldalunk:

Kiderült, miért nem ugorhattak be a vízbe a vízimentők az elájult szinkronúszóért

2022.06.23. 13:46

Drámai jelenet játszódott le a hazai rendezésű vizes vb szinkronúszó programjában, miután az amerikai Anita Alvarez elveszítette az eszméletét a vízben, majd az edzője kimentette. Az ügyben a Magyar Úszó Szövetség kiadott egy közleményt, amelyből kiderült, hogyan kell eljárni ilyen és ehhez hasonló esetekben.

Az elsüllyedő Alvarezt az edzője, Andre Fuentes határozottsága mentette meg, aki az úszó után ugrott és egy férfi segítségével a partra húzta, ahol az egészségügyi szakemberek látták el a sportolót.

Az amerikai tréner először feldúltan azt nyilatkozta, hogy azért ugrott a medencébe, mert a vízimentők nem tettek semmit.

A Blikk megírta, hogy az ügyben a Magyar Úszó Szövetség közleményt adott ki, és Merkely Béla, a FINA Világbajnokság egészségügyi szolgálatának vezetője több fontos tényezőre is felhívta a figyelmet.

Kiderült, hogy amikor egy világbajnoki verseny elindul, nagyon szigorú FINA-szabályok határozzák meg, hogy a vízimentők mikor avatkozhatnak közbe. A szabályok alapján a FINA által delegált bírói kar tagjainak jelzésére ugorhatnak be a medencébe, megelőzve azt, hogy bármi félreértés kapcsán esetleg félbeszakítsanak egy versenyprogramot. A szerdai döntő során ilyen jelzés a bíróktól nem érkezett, az edző hiába jelez nekik, ők a szabályok értelmében még ekkor sem avatkozhatnak közbe.

Anita Alvarez életét a saját edzője mentette megForrás: AFP/Oli Scarff

Miután az edző saját felelősségére beugrott a medencébe, a helyi vízimentők - érzékelve a veszélyhelyzetet - már nem vártak a bírói jelzésre, hanem maguk is az azonnali közbeavatkozás mellett döntöttek, így végül az amerikai úszó az ő segítségükkel jutott ki a partra. A helyi orvosi szolgálat azonnal megkezdte a sportoló szakszerű ellátását, az amerikai műúszó egy percnél is kevesebb időt volt a víz alatt, így egészségügyi károsodás nem érte.

Anita Alvarezzel egyébként nem először történt hasonló eset: tavaly Barcelonában is elájult a medencében és ugyanúgy edzője mentette ki az olimpiai kvalifikációs versenyen.