Negyvenévesen vonul majd vissza az egyik legeredményesebb női kerékpáros

cycling Horizontal, Annemiek van Vleuten, kerékpár
A tervezettnél korábban ért véget az idény az országúti kerékpáros Annemiek van Vleuten számára
Vágólapra másolva!
Egy szezonnal még megtoldja eredményekben gazdag pályafutását, és jövő év végén vonul vissza az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpáros Annemiek van Vleuten.

A női országúti kerékpársport egyik legnagyobb alakja, a Movistart erősítő holland Van Vleuten szerdán jelentette be, hogy 2023 végéig meghosszabbította szerződését a spanyol csapattal.

A tervezettnél később fejezi be karrierjét Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

A 40. születésnapját októberben ünneplő kerekes a tokiói olimpián az időfutamban arany-, a mezőnyversenyben ezüstérmet nyert.

Utóbbi számban 2019-ben, míg előbbiben kétszer is, 2017-ben és 2018-ban világbajnok volt, két éve pedig kontinensbajnoki aranyérmet akasztottak a nyakába a mezőnyversenyt követően.

Kétszer nyerte meg a Liege-Bastogne-Liege-t, a flandriai körversenyt és a Strade Bianchét is.
Van Vleuten - akárcsak Vas Kata Blanka - ott lesz a csütörtökön rajtoló női Giro d'Italia mezőnyében, ezen a viadalon kétszer győzött korábban.