Kiderült, miért távozott a rövidpályás gyorskorcsolyázók sikeredzője

2022.07.15. 10:22

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) elnöke tisztázta a kialakult helyzetet, a Nemzeti Sportnak elmondta, miért kellett elbúcsúzni a short track válogatott eddigi vezetőedzőjétől, Csang Csing Linától.

„Megállapodtunk Bánhidi Ákossal, aki a férficsapat mellett az olimpiai keretekért is felel a jövőben, többfordulós tárgyalás után megegyeztünk a dél-koreai Dzse Szu Csunnal, és szerződtettük a női sorhoz Nicholas Goochot, aki egyúttal az utánpótlásra is figyel – itt egyébként Telegdi Attila lett a vezető. Valóban, az érdemi változás az edzői csapatban Lina távozása. Neki egyébként határozatlan idejű szerződése volt, emiatt aztán bennünk fel sem vetődött, hogy nem nálunk folytatja. Csakhogy a kínai szövetségtől visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. Lina kínai állampolgár, Kína a hazája, az ajánlat a szó minden értelmében visszautasíthatatlan volt. Nem volt olyan opció, hogy Magyarországon maradjon, ám barátságban váltunk el, a szerződése megszüntetését is úgy intéztük, ahogy kérte. És úgy váltunk el, hogy Lina tudja, a jövőben nyitva áll az ajtónk előtte" – mondta Kósa Lajos, aki szerint nincs abban semmi meglepő, hogy a sportág egyik nagyhatalma igényt tart a kínai edző munkájára.

Bánhidi Ákos és Lina a kép közepénForrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Xiong Qi

Az elnök elmondta, a Liu testvére nehezen fogadták a váltást, ugyanis „nagyon szoros emberi és érzelmi kapcsolat is volt, van hármójuk között, a mi feladatunk az, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a fiúk ezután is eredményesen szerepeljenek a világversenyeken. Sanyi és Ádó is fiatal még, egyikük sem élt át eddig hasonlót, ám mindketten remek sportemberek, a világ legjobb rövid pályás gyorskorcsolyázói közé tartoznak, természetes, hogy mindenben támogatjuk őket, már persze az anyagi lehetőségeinkhez mérten."

Ajánlataink