Vágólapra másolva!
Pekler Zalán ezüst-, Péni István pedig bronzérmes lett a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a sportlövők csangvoni világkupáján.

A magyar szövetség közleménye szerint az alapversenyben mindkét magyar 589 kört teljesített, Pekler másodikként, Péni harmadikként kvalifikálta magát a nyolcas döntőbe. Az indiai Aishwary Pratap Singh Tomar már ekkor megcsillantotta kivételes képességét, hiszen ő volt a mezőny legjobbja 593 körrel.

A két magyar a fináléban is kiválóan lőtt, az utolsó sorozat előtt még egy tizeddel Péni állt jobban kettejük csatájában, végül Pekler 406,7 körrel végzett a második helyen és lőhetett az aranyéremért az indiaival. Péni 406,4 körrel bronzérmes lett.

A szabályok értelmében az első helyről külön párharc dönt, amely 16 pontig tart: minden lövés után két pontot kap az, aki jobb eredményt ér el, döntetlennél pedig mindkét félnek egy-egy pont jár. Aishwary Pratap Singh Tomar az aranymérkőzésre sem fáradt el, 16-12-re győzött Pekler ellen, aki így ezüstérmesként zárt.

Pekler Zalán ezüstérmesként zárt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy idén már másodszor sikerült világkupa-érmet szereznem egyéni számban, ami korábban egyszer sem sikerült. A teljesítményem nagyon jó volt, sikerült az otthonról hozott kiváló formát megtartani.

nyilatkozott Pekler Zalán.

"Nagyon jó verseny volt! A három nappal ezelőtti ezüstérem mellé most lőttem egy bronzot. Úgy érzem, maradt is még bennem. Külön öröm, hogy mindketten a dobogóra állhattunk. Reménykedtem benne, hogy Zalánnal fogunk majd küzdeni az aranyért, de az indiai versenyző az alapversenyben is első lett és a döntőben is kiválóan lőtt.

- értékelt Péni István.

Péni István bronzérmes lett Dél-Koreában Forrás: AFP/Prakash Singh

A nők 25 méter pisztoly versenyszámában Major Veronika (pont: 289, gyors: 296) 585 körrel másodikként kvalifikálta magát a nyolcas döntőbe, ahol a versenyzők két négyes csoportban folytatták.

Major csoportjában 12 találattal a negyedik helyen zárt, és összességében a hetedik helyen végzett.

A nők 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában Bajos Gitta 588 körrel a harmadik helyen bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe.

A magyar küldöttség ezzel már az ötödik és hatodik érmét gyűjtötte a dél-koreai világkupán, a szombati újabb két dobogós hely egyben azt is jelenti, hogy a magyar küldöttség valamennyi tagja éremmel térhet majd haza.