Vágólapra másolva!
A magyar hármas hatodikként zárt női csapatsprintben a müncheni multisport Európa-bajnokság pályakerékpáros versenyeinek pénteki versenynapján.

A csütörtöki kvalifikációhoz hasonlóan ezúttal is Kercsó-Magos Zsuzsanna, Sáry Boglárka és a rövidpályás gyorskorcsolyában ötkarikás bronzérmes Jászapáti Petra alkotta a triót. A selejtezőben szerepelt hét nemzet mindegyike ismét rajthoz állt a háromkörös távon, ennek teljesítése - egy rossz rajt után második kísérletre - 44.605 másodperc alatt sikerült a magyar csapatnak, 27 ezredmásodperccel gyorsabban, mint csütörtökön.

Hatodik hely női csapatsprintben Forrás: instagram.com/petra_j_/?hl=hu

A britek bukása nyomán a hatodik idő lett a magyar hármasé, amely így nem lesz érdekelt az éremcsatározásokban. A bronzmedálért a lengyelek és a franciák szállnak harcba, míg az aranyért a hollandok az ezúttal is leggyorsabbnak bizonyuló, világbajnok németekkel csatáznak.

A délutáni programban Borissza Johanna scratch-ben, míg Drijver Bertold a pontversenyben lesz érintett.