Az életüket féltetették a magyar úszók az Eb 25 kilométeres nyíltvízi versenyén

VAS Luca
Ostia, 2022. augusztus 20. Vas Luca a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye előtt a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Óriási hullámok között, az úszók, az edzők és a segítők kimentésével ért véget az olaszországi vizes Európa-bajnokság 25 kilométeres nyíltvízi versenye.

Az elmúlt napokban folyamatosan módosított program értelmében végül szombaton előbb az 5 kilométeres versenyt rendezték meg, ahol Rasovszky Kristóf a 6., míg Bethlem Dávid a 7. helyen zárt a férfiak között. A kora délután rajtoló 25 kilométeres verseny jó időben kezdődött, de az idő haladtával egyre erősebb lett a szél, és egyre nagyobbak lettek a hullámok.

A versenyt végül nagyjából a háromnegyedénél, majdnem 20 kilométer uátn erősen vitatható formában állították le végül. Az olaszok az egyik frissítésnél nem álltak meg, hanem továbbúszva komoly előnyre tettek szert. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy lefújják a versenyt, és az olaszok sejthetően pontosan tudták, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Ők áthaladtak a célon és "biztos ami biztos", rácsaptak a táblára.

A négy magyar induló, Gálicz Péter, Sárkány Zalán, Balogh Vivien Vas Luca közül ekkor már csak Sárkány Zalán volt versenyben, aki jól úszott, egy ideig a második, harmadik helyen is haladt, míg a lefújásnál a saját elmondása szerint valahol a hetedik helyen úszhatott, de senki nem tudta, hogy ki hol áll éppen. Voltak, akik "biztos, ami biztos" alapon ráütöttek a célpanelre, mielőtt azt is szétszedte volna az erős hullámzás.

A verseny utolsó pillanatait itt nézheti meg, hallgatva a korábbi klasszis Gyurta Gergely értetlenkedő szavait.

Vas Luca a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye előtt a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 20-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A verseny után Balogh és Vas is szinte a könnyeivel küzdve nyilatkozott, és arról beszélt, hogy konkrétan az életüket féltették a verseny vége felé.

- mondta Vas.

Ez katasztrófa, azt mondták a radar alapján délutánra csökken majd a szél, ezért kezdünk ebben az időpontban.

- mondta a vegyes zónában a magyar újságíróknak Balogh Vivien.

A legtovább vízben lévő Sárkány Zalán azt mondta, hogy az első 10-12 kilométer során élvezte a versenyt, tetszettek neki az embert próbáló körülmények, az utolsó kilométerek azonban szerinte is életveszélyesek voltak, és már korábban is kiszólíthatták volna a versenyzőket.

Majd megálltak ott, ahol a verseny előtti eligazítás alapján kellett ilyen esetben. Utána aztán valamiért mégis tovább mentünk, fogalmam sincs mi történt" - mondta már a parton a fiatal úszó.

A vb-n a Lupa-tavon 25 kilométeren bronzérmes Gálicz Péter azt mondta, hogy ő azért adta fel, mert egy akkora hullámot kapott, hogy "majdnem megfulladt", és a Palatinus strand hullámmedencéjéhez hasonlította a körülményeket.

Frissítés: zők először csak annyit közöltek, hogy a versenyt megállították, majd a versenyzők biztonságos partra érkezéséről számoltak be. Nagyjából három órával a kaotikus befejezést követően hivatalosan is bejelentették, hogy nem hirdetnek végeredményt. A vasárnapi programról egyelőre nincsenek információk.

Az eredeti forgatókönyv szerint vasárnap 10 órakor rendeznék az olimpiai számot, azaz a 10 kilométeres versenyt, míg 16 órától a váltók küzdelmeit bonyolítanák le.