Izgalmas versenyek és remek programok színesítették a Dunai Regattát

Dunai Regatta, Dunai Regatta 2022, befutó, Műegyetem rakpart, 2022.10.01.
Vágólapra másolva!
Hatalmas küzdelmek és orrhosszok döntöttek az első hely sorsáról a Dunai Regatta első napján. Az evezős futamokat a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem nyerte, a sárkányhajós versenyben pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapat hozta a hajót győztes helyre. A Műegyetem rakparti programok is népszerűek voltak; a spinning, a judo, az urban volley ball és a zöld pont kapták a legtöbb figyelmet.

Délután rajtolt az első evezős nyolcas a Dunán, szurkolói táborrá alakítva a Műegyetem rakpartot. A döntőbe jutottak közül a hajrában végül Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata ért be elsőként. A második helyen a Szegedi Tudományegyetem, harmadik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem végzett.

Evezősök teszik vízre a nyolcast a Műegyetem Rakparton Fotó: Szabó Gábor - Origo

A sárkányhajós versenyzők is kitettek magukért, a 20 fős legénységgel evezők közül az első futamban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem érzett rá a megfelelő ritmusra, így győztesként szelték át célvonalat, mögöttük az ezüstérmes a Szegedi Tudományegyetem, bronzérmes pedig a Károli Gáspár Református Egyetem lett.

Izgalmas volt a sárkányhajósok versenye is Fotó: Szabó Gábor - Origo

A második futamban a Széchenyi István Egyetem ékeskedett, nem sokkal utánuk következett a Pécsi Tudományegyetem, a sort pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem zárta.

Budapest tökéletes kulisszát nyújtott a Dunai Regattához Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Úgy gondolom a mi generációnk kiemelten figyel a környezetvédelemre" - mondta el a helyszínen Tótka Sándor, olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, aki nagyon örül a kezdeményezésnek és a zöld pont mellett az e-sport sátra állt a szívéhez a legközelebb, ahol Miskovits Marcival még egy FIFA meccset is játszottak.

Az All-Stars csapatban Gyurta Dániel mellett további bajnokok és közéleti hírességek ragadtak lapátot Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kísérő sportprogramok közül először az urban volley hozta meg a szurkolói hangulatot, amelyet a cheerleader show már csak fokozni tudott.

Népszerű volt még a résztvevők körében a spinning, a freestyle foci, a mászófal, a cross challenge és a szkander is.

Az este folyamán még inkább felpezsdült a hangulat, amelyről Beton.Hofi, Manuel, és Dr Brs & Friends – KKevin, Bruno x Spacc és Király Viktor gondoskodott.