Ezért bujkáltak hetekig a magyar olimpiai bajnok Liu-testvérek

2022.11.08. 17:45

Az utóbbi hetekben egyre több volt a kétely az olimpiai bajnok Liu-testvérek jövője körül, és jelenleg úgy néz ki, nem láthatjuk többet Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot magyar színekben versenyezni. Az már biztos, hogy egyikük sem indul a bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon, illetve az is, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

Csak erősítette a bizonytalanságot, hogy amíg rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottunk nem volt ott a Salt Lake City-i hétvégi világkupán, a sportág kétszeres olimpiai bajnoka, Liu Shaoang igen. Erről tanúskodik barátnőjének hétfő hajnali Instagram-sztorija, amely szerint a klasszis a válogatottól függetlenül elutazott a tengerentúli verseny helyszínére. Ahol nem mellesleg szerepeltek a kínaiak.

A magyar válogatott nem, de Liu Shaoang ott volt a hétvégi világkupaversenyenForrás: Instagram

Hogyan került oda, mit csinált ott? – ezt csak ő tudja. A történelmi téli olimpiai bajnoki címeket szerző testvérpárról azóta szinte semmit sem lehett hallani, hogy a nyáron bejelentették, követik mesterüket, Csang Csing Linát Kínába. A tréner azért távozott, mert úgy érezte, nem kapta meg a kellő támogatást a magyar szövetségtől. Újra hazájában dolgozik, és most egy újabb lépést tettek ahhoz,  hogy a magyar anyától és kínai apától született testvérek őt követve valóban átigazolnak az ázsiai országhoz. Bár a MOKSZ közleményáben az olvasható, hogy kérelmükben nem neveznek meg országot, de nem nehéz kitalálni, hogy Kínáról van szó. 

Az biztos, hogy a magyar válogatott kerettől teljesen eltérő úton járnak. A szövetség szerint sportolóink szakmai és anyagi indokokra hivatkozva hagyták ki a világkupa első két, tengerentúli állomását, helyette egy olaszországi versenyre készülnek.

A Liu testvérek nem vesznek részt a magyar válogatottal a hétvégi viadalon" – mondta hétfőn a Blikk érdeklődésére Bánhidi Ákos szövetségi kapitány, de a fivérek jövőjét firtató kérdést már elhárította. A szövetség viszont kedden bejelntette, hogy MOKSZ hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

Liuék, akik korábban a közösségi médiában aktívak voltak, gyanúsan passzívvá váltak, nem posztoltak semmit hetek óta. Nem csoda, hogy a gyorskorisok között egyre több volt a pesszimista hang - írja a lap.

Rengeteg pletyka kering koris berkeken belül, valódi értesülés, tényszerű információ nagyon kevés van. Én is azt várom, legyen valamilyen hivatalos kommunikáció arról, hogy mi történik" – mondta korábban az M4 Sport világkupa közvetítésében az olimpiai bajnok Knoch Viktor. Hozzátette, december 9-én újabb vk-verseny lesz, az is információ, ha látjuk majd Liuékat, de az is sokatmondó, ha még mindig nem szerepelnek ott magyar színekben.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang kérelmezték az országváltástForrás: MTI/Kovács Tamás

Kósa Lajos, a korcsolyázó-szövetség elnöke a nyáron még biztosra vette, hogy az olimpiai bajnok testvérpár nem vált országot, de gyorskoris példákból tudhatjuk, ez nem megoldhatatlan, igaz, egy évet kell kihagynia az adott sportolónak. Ha a Liu fivérek a decemberi, kazahsztáni Almatiban rendezendő vk-versenyeken sem lesznek a válogatott tagjai, az újabb mérföldkő lehet a Budapestről Pekingbe vezető úton. Jelenleg úgy tűnik, eldőlt, hogy kínai színekben folytatják. 

A magyar férfi gyorskoriválogatott kerete néhány hónap alatt teljesen megváltozott. A négy évvel ezelőtti aranyérmes váltó tagjai közül Knoch Viktor után idén ősszel visszavonult Burján Csaba is. Emellett a pekingi ötkarikás játékokon magyar színekben a vegyes váltóval bronzérmet szerző John-Henry Krueger sem tagja a csapatnak, az amerikait magaviseleti problémák miatt zárták ki, most pedig z olimpiai bajnok Liu fivérek kérték az országváltást. 

A szövetség közleményéből kiderül egyébként, hogy a pekingi olimpia után a fivérek jelezték, hogy mindenképpen Zhang Jing Lina, a válogatott vezetőedzőjének irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni. Linával, az ő kérésére, fel kellett bontaniuk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy hazája, Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a kínai gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára.

Az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a Kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében még Jae Su Chun, válogatottunk koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók kiadásáról kérelem alapján az eredeti ország szövetségének kell döntenie. Ennek feltétele, hogy minden esetlegesen fennálló szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyzők között.

Ez az elnökségi ülés csütörtökön lesz, ott kaphatnak zöld utat a Liu testvérek. Ha ez megtörténik, le kell mondaniuk a magyar állampolgárságukról, és utána kérvényezhetik a kínait.

Ajánlataink