Világbajnoki címmel koronázta meg az idényét a magyar sportoló

Tischler Csaba, testépítés,
Tischer Csaba kőkemény edzésekkel készül a versenyekre
Vágólapra másolva!
Világbajnoki címmel tért haza Birminghamből Tischler Csaba. Az ozorai testépítő masters-kategóriában bizonyult a legjobbnak az Egyesült Királyságban, fényes sikerrel lezárva a 2022-es versenyidényét.

"Eredetileg valamivel rövidebb versenyszezont terveztem, szeptemberben a Kriko-kupára és a Remzső Ferenc Classicra készülve még a világbajnoki indulásban sem lehettem biztos. Azt éreztem, hogy jobb formában vagyok, mint tavaly, de nem akartam elkapkodni semmit" – idézi Tischler Csabát a Prémium Média. Előbbi versenyen némi meglepetésre csak második lett, hogy aztán egy snappal később Szegeden maga mögé utasítsa szinte ugyanazt a mezőnyt.

Tischer Csaba kőkemény edzésekkel készül a versenyekre Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

A kisebb-nagyobb bosszúságok után november 20-án érkezett el Tischler számára a birminghami PCA-világbajnokság versenynapja. A felkészülését segítő Kokovai Andorral úgy döntöttek, egyedül a Masters-kategóriában méretteti meg magát – ezzel is kerülve a stresszt. A döntés bejött.

"Andor rengeteget segített, de verseny közben vele sem egyeztethettem.

S bizony azt éreztem, főleg a brit bajnokkal szemben nem sok esélyem lesz. Az első kör után hatan maradtunk, ott pedig középre szólítottak ki a színpadra."

Tischler Csaba, testépítés Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

A végeredmény kihirdetésekor már annak örül az ember, ha utoljára marad, a győztest ugyanis utolsóként szólítják..." – mesélte.

Az ozorai testépítő nem sokat pihen, december első felében már ismét edzésbe áll, erőt merítve az év végi sikerekből.

"Szeretném, ha jövőre még egy szintet tudnék előre lépni, és esetleg az idei három ezüst, három aranyból sikerülne akár hat aranyérmet is összehozni" – tekintett előre Tischler Csaba.