Vágólapra másolva!
Kínai lapok információi szerint Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang gyorsított eljárásban már tavaly karácsonykor megkapta a kínai állampolgárságot. Ez azt jelenti, hogy időben végbement az országváltás, és, ha be tudnak kerülni új hazájuk válogatottjába, akkor már kínai színekben lehetnek ott a következő téli olimpián.

A hírt a Vg.hu szúrta ki, és ezzel a lépéssel lezárulni látszik a tavalyi év legnagyobb vihart kavart sportbotránya, amely során a két téli olimpiai bajnok teljesen váratlanul bejelentette, hogy nem kíván tovább magyar színekben versenyezni.

A testvérek továbbra sem közölték hivatalosan, hogy melyik válogatott színeiben kívánnak a jövőben versenyezni, de ez most már végleg eldőlni látszik, ugyanis a kínai források szerint még karácsony előtt gyorsított eljárásban letették az állampolgársági esküt Kínában. A sietség azért volt indokolt, mert országváltástól számított három évig a sportolók nem versenyezhetnek olimpián. Azonban miután a következő, milánói téli olimpia 2026. február 3-án kezdődik, a Liu testvérek - és a kínai szövetség - még időben lépett. Így sportdiplomáciai akadálya nincs az indulásukak kínai színekben.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek is sokkal tartoznak a Liu testvérek, a MOKSZ ugyanis egyrészt lemondott az eredetileg követelt "lelépési" pénzről (kb. 300 millió forintról van szó), másrészt nem gördített akadályt az országváltás elé.