Vágólapra másolva!
Komoly sérülés hátráltatta, ezzel együtt Novak Djokovic lehengerlő játékkal nyerte meg múlt vasárnap pályafutása során tizedik alkalommal az ausztrál nyílt teniszbajnokságot.

Craig Tiley, az Australian Open igazgatója szerdán egy interjúban árulta el, hogy a 35 esztendős szerb szupersztárnak egy

három centiméteres szakadás volt a bal combjában.

- nyilatkozta Tiley, aki az orvosi vizsgálatok eredményeit látva bizonyosodott meg Djokovic sérüléséről.

A belgrádi klasszis különösen a korai fordulókban bajlódott sokat a combjával, ugyanakkor a végjátékban ennek már nyoma sem volt és a görög Sztefanosz Cicipasz elleni döntőben is magabiztosan diadalmaskodott.

A szerb Novak Djokovic a trófeával ünnepel Forrás: MTI/AP/Dita Alangkara

"Nem érzem, hogy bárkinek is bizonyítanom kellene bármit is. Ez az első héten azért hatással volt rám"

- reagált Djokovic a diadalát követően azoknak, akik kétkedve fogadták a sérülésével kapcsolatos híreket.

Djokovic az Australian Openen pályafutása 22. Grand Slam-diadalát aratta, amivel az örökranglista élén utolérte a spanyol Rafael Nadalt, egyúttal hétfőtől visszavette az első helyet is a világranglistán.