Vágólapra másolva!
A számos korosztályos és felnőtt magyar csúcsot hozó fedett pályás szezon elérkezett a legnagyobb versenyéhez. Március 2. és 5. között a törökországi Isztambul városa ad otthont a fedett pályás Európa-bajnokságnak, ahol 16 fős magyar csapat fog a kontinens legjobbjai ellen csatázni.

A téli időszak legnagyobb megmérettetésén több olyan atlétánk is értékes tapasztalatokkal gazdagodhat, akiknek a nyári budapesti világbajnokságon is szurkolhatunk majd a Nemzeti Atlétikai Központban. A magyar csapatot szinte csak olyanok alkotják, akik már jártak felnőtt világeseményen, legyen szó olimpiáról, vb-ről vagy Eb-ről, ezzel ismét bizonyítva, hogy helyük van a nemzetközi mezőnyben.

A hétköznapi hős oldala összeszedte a magyar csapat tagjait, akik csütörtöktől vasárnapig sok szép pillanatot okozhatnak majd az Európa és Ázsia határán fekvő városban.

Bartha-Kéri Bianka (800 méter): Hosszú idő óta a legjobb 800-as futó itthon, aki a vb-n a 4x400 méteres váltónak is alapembere lehet. A fedett pályás ob-n óriási egyéni csúccsal hangolt az Eb-re: Nyíregyházán elért 2:01.95-ös eredményével Varga Judit magyar rekordjától is alig 15 századdal maradt el. Minden esélye megvan rá, hogy minimum egy kört menjen Isztambulban, amivel szintet lépne a tokiói olimpiához és a müncheni Eb-hez képest.

Böhm Lilla (3000 méter): A Honvéd katonasportolója remek formában várhatja élete első felnőtt pálya-világversenyét. Télen a mezei futó ligaversenyeken veretlen maradt, majd 3000 méteren a fedett ob-n 9:23.42-es egyéni csúccsal biztosította a helyét a kontinensviadalon. 5000 és 10 000 méteren is magyar bajnoknak mondhatja magát.

Csóti Jusztina (60 méter): Tavaly fedett pályán megsérült, de felépülése után így is fontos tagja volt a női 4x100 méteres magyar váltónak az augusztusi Eb-n. Fiatal négyesünk a magyar csúcstól is alig 16 századra volt, ami biztató a budapesti vb-re nézve. Sok másik ferencvárosi atlétához hasonlóan neki is jól sikerült a téli felkészülése. Már első versenyén 7.32-re javította élete legjobbját 60 méteren, ahol stabilan hozza a 7.40-nél gyorsabb futásokat.

Kerekes Gréta (60 m gát): A jól sikerült utolsó versenyei a 2022-es évadban saját elmondása szerint is visszahozták a motivációját az atlétikához. Télen minden eddiginél profibb hozzáállással készült 2023-ra, aminek már fedett pályán meglett az eredménye: Berlinben 8.01 másodpercre javította egyéni csúcsát, amit már négy éve nem sikerült túlszárnyalnia, majd hatodszor is megnyerte a 60 m gát bajnoki címét.

Kerekes Gréta rutinos versenyző Forrás: Zsigmond László

A 30 esztendős versenyző rutinja sokat érhet ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő, de annál szorosabb nemzetközi mezőnyben is.

Klekner Hanga (rúdugrás): 2022-ben szabadtéren már edzője, Szabóné Molnár Krisztina országos csúcsát is veszélyeztette, és kijutott a müncheni Eb-re. Idén még nagyobb céljai lehetnek a 23 éves rúdugrónak, aki, ha Isztambulban megközelíti 4,45 méteres legjobbját, akkor azzal a döntőbe is bejuthat.

Krizsán Xénia (ötpróba): Az előző fedett pályás Eb-n ő volt a legsikeresebb magyar atléta azzal, hogy 4644 pontot gyűjtve bronzérmes lett. Három hete 4439 ponttal nyerte az ob-t, amivel újabb világversenyen biztosította részvételét. Az elmúlt két évben sokat erősödő mezőnyben a Top 6-ba jutás nagy önbizalmat adhat neki a szabadtéri szezon legnagyobb kihívásaira is, mint amilyen a hazai vb lesz.

Lesti Diana (távolugrás): A szokásoknak megfelelő szoros küzdelemből ezúttal ő jött ki győztesen Nyíregyházán. A magyar bajnokságon elért győzelme és a legutóbbi fedett és szabadtéri Eb-n szerzett tapasztalata jó esélyt kínál neki az előrelépésre Isztambulban. Beltéren 6,53 méter az egyénije, aminek a megismétlése vagy túlszárnyalása akár a fináléba kerülést is eredményezhetné számára.

Márton Anita (súlylökés): Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar atlétája két éve immáron anyukaként próbál visszatérni a legjobbak közé.

Márton Anita rutinos versenyző Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

2022-ben rendkívül peches volt, mert pont az Európa-bajnokság előtt lett beteg, így kihagyni kényszerült az év fő versenyét. Világbajnok súlylökőnk klasszisát bizonyítja,

hogy 34 évesen Isztambulban is ott van az európai élmezőnyben.

Takács Boglárka (60 méter): Tavaly alig 20 esztendősen vált minden idők leggyorsabb magyar nőjévé, majd fiatal kora ellenére is futamgyőztesként jutott be élete első felnőtt világversenyén az Eb-elődöntőbe 100 méteren. Nyíregyházán meglepetésre kikapott 60 méteren a szintén hatalmas tehetségnek számító Kocsis Lucától. Ennek ellenére is szép teljesítményre lehet képes az előttünk álló hétvégén.

Tóth Anna (60 m gát): 2021-ben és 2022-ben is bronzéremmel térhetett haza az U20-as világbajnokságról. Tavaly már a felnőttek között is berúgta az ajtót a rendkívül látványos stílusban gátazó tehetség. Csak nemrég ünnepelte 19. születésnapját, de máris kereken 13 másodpercet tud 100 m gáton, 8.11-et 60 m gáton. Tavaly nyáron a női 4x100-as váltó befutóembereként már debütált felnőtt világversenyen, de a mostani fedett Eb lesz az első, ahol egyéniben is megmutathatja magát.

Bakosi Péter (magasugrás): Az előző fedett pályás Eb-n Jankovics Dánielnek a 2,21 méter is elég volt a döntőbe jutáshoz magasugrásban. Ugyanilyen magasan volt a léc a 2022-es szabadtéri Eb-n is, ami a fináléhoz kellett. Most a nyíregyháziak kiválósága 2,22 méteres idei legjobb eredménnyel vághat neki a kontinensviadalnak.

Eszes Dániel (60 m gát): Már hét év telt el azóta, hogy U18-as Európa-bajnoki címet ünnepelhetett 110 méteres gátfutásban. Azóta sokat fordult vele a világ: sérülések és betegségek nehezítették a fejlődését, de tavaly egy 13.56-os idővel bebizonyította, hogy válhat még belőle nemzetközi szintű atléta. München után Isztambulba is kijutott, ahol újabb lépést tehet a hőn áhított budapesti vb-szereplés felé.
Illovszky Dominik (60 méter): Erősségei egyelőre a 60 méterhez passzolnak leginkább a – 100-on és 200-on is bajnok – fiatal sprinternek. Nem véletlen, hogy a tavalyi belgrádi fedett vb után ezúttal is ezen a távon köszönthetjük a magyar csapatban egy világeseményen.

Illovszky Dominik remek sprinter Forrás: Zsigmond László

Idén 6.70 a legjobbja, amivel megvédte bajnoki címét, amit tavaly 6.63 másodperces U23-as országos csúcsbeállítással szerzett meg. Összesen 40-en állnak rajthoz Isztambulban 60 méteren, közülük 25-en is 6.60 és 6.70 közötti SB-vel érkeznek az Eb-re. Ez azt jelenti, hogy egy bravúrral akár az elődöntőbe jutás is összejöhet neki, ami 21 évesen kitűnő eredménynek minősülne.

Pap Kristóf (távolugrás): Másfél hete az ob-n a hármasugrást nyerte meg 16,04 méteres PB-vel, távolugrásban január közepén 7,70 métert ugrott. Tavaly szeles körülmények között már 8 méter fölé tudott repülni (8,12 m – 3.0-s hátszélben). A legutóbbi fedett pályás Eb-n 7,66 méterrel zárta a selejtezőt, most két évvel erősebben még messzebbre ugorhat.

Szeles Bálint (60 m gát): Súlyos betegségéből felépülve 2022-ben olyan eredményeket ért el, amiket nem sokan vártak tőle. Ő azonban nem adta fel, aminek az eredményeképpen előbb 60 m gáton kijutott a fedett pályás vb-re, majd nyáron 110 m gáton kiharcolta a szabadtéri Eb-részvételt. Pár napja az országos bajnokságon 7.69-es élete legjobbjától alig egy századdal lemaradva védte meg elsőségét. Hasonló teljesítménnyel Isztambulban ott lehet az elődöntőbe jutás határán.

Vindics Balázs specialitása fedett pályás versenyek Forrás: Zsigmond László

Vindics Balázs (800 méter): Erőssége a fedett pályán versenyzés, tavalyi vb-kijutása is ezt bizonyítja. Az idei ob-n rendkívül érett futással és óriási utolsó körrel megelőzte a trónkövetelő Huller Dánielt,

így tovább őrzi 2016 óta tartó itthoni bajnoki veretlenségét.

Egy jó sorsolással és hasonlóan taktikus futással Isztambulban is benne lehet a bravúr a beltéri magyar csúcsot 1:46.20-szal tartó atlétának.

A fedett pályás Európa-bajnokságon a magyar atléták értékes pontokkal gazdagodhatnak a budapesti vb-kijutásért zajló versenyben is. A legnagyobb világsztárok közül jó néhányan megméretik magukat a téli időszak legnagyobb eseményén.

Többek között Femke Bol (400 m, 4x400 m), Keely Hodgkinson (800 m), Yaroslava Mahuchikh (magasugrás), Laura Muir (1500 m), Nafissatou Thiam (ötpróba), Ivana Vuleta (távolugrás), Marcell Jacobs (60 m), Jakob Ingebrigtsen (1500 és 3000 m), Kevin Mayer (hétpróba), Miltiadis Tentoglou (távolugrás) és Karsten Warholm (400 m) is ott lesznek azon klasszisok közül, akiket augusztus 19. és 27. között a Nemzeti Atlétikai Központban is megcsodálhatunk majd.