A korábbi paralimpikon, a dél-afrikai Oscar Pistorius börtönben marad, miután megtagadták a feltételes szabadlábra helyezését.
Pistorius 10 évvel ezelőtt ölte meg a barátnőjét, Reeva Steenkampot, miután Valentin-napon betörőnek hitte, és lelőtte. A 36 éves Pistorius 10 év raboskodás után kérte, hogy helyezzék szabadlábra.
A hatóságok szerint Pistorius nem töltött még elég időt a rács mögött, és legközelebb jövőre tárgyalják majd az ügyét. Reeva Steenkamp szülei üdvözölték a döntést, ugyanakkor hozzátették, egyáltalán nincs mit ünnepelniük.

A hatszoros paralimpiai bajnok elmondása szerint mélységesen megbánta a tettét, de továbbra is azt állítja, azért lőtt, mert betörőnek hitte a barátnőjét. Dél-Afrikában a büntetés felének letelte után lehet kérni a szabadlábra helyezést.
June Steenkamp, a meggyilkolt lány anyja nem hisz Pistoriusnak, hogy megbánta volna a tettét.
Pistoriust első körben hat évre ítélték el, de az ügyészek súlyosbítást kértek, végül pedig 13 évet kapott, ugyanis háromszor lőtt át a bezárt fürdőszoba ajtaján, ami azt jelenti, hogy bárkit is hitt, hogy az ajtó mögött áll, tudta, hogy mit tesz.
A dél-afrikai büntetés-végrehajtási minisztérium pénteki közleménye szerint Pistorius kegyelmi kérvényét azért utasították el, mert még nem töltötte le azt a minimálisan kötelező büntetési időszakot, amelyet követően szabályosan benyújtható kegyelmi kérvénye, és csak ezt követően dönthetnek az esetleges korai szabadon bocsátásról. Erre leghamarabb 2024 augusztusában lesz lehetősége - fogalmazott a közlemény.