Vágólapra másolva!
Műkorcsolyázóink másfél évtizede nem szerepeltek olyan jól a nagy versenyeken, mint idén – az Európa-bajnokságról ötödik és tizedik helyet is hoztak –, ám a médiában sokkal inkább az került előtérbe, hogy ezeket az eredményeket Oroszországban és Ukrajnában született versenyzők szállították. Bár a négy sportolóból három már tavaly is magyar színekben indult, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) most került össztűz alá, miként a sportág egyetlen magyar női egyéni Európa-bajnoka, Sebestyén Júlia is, akit az „oroszbarátság" mellett egyik volt tanítványának édesanyja burkoltan gyermekbántalmazással is megvádolt a MOKSZ-hoz eljuttatott panaszlevelében. Sebestyén Júlia a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: lejárató kampány indult ellene.

"Ez éppen abból indult, hogy az eredményességünk egyeseket már irritál. Korábban is voltak kísérletek arra, hogy az egyesületünkben jól működő edző-versenyző kapcsolatok törést szenvedjenek, és ezek most felerősödtek.

Ki kell mondanom: lejárató kampány indult ellenem, ellenünk. Nem akartam ebbe belefolyni, személyeskedni pedig semmiképpen sem szeretnék,

de most már nem tehetem meg, hogy továbbra is hallgatok, meg kell védenem magam" - mondta a lapnak Sebestyén Júlia.

Arra a felvetésre, hogy Oroszországból több korcsolyázó érkezett hozzánk, ami kétségkívül sokak rosszallását kivívta, főleg azokét, akik ennek a kárvallottjai lettek, így reagált:

Sebestyén Júlia szerint lejárató kampány indult ellene Forrás: MTI/EPA/Valda Kalina

"Semmiféle szerepem nem volt az oroszok érkezésében. Ami a nálam korcsolyázókat illeti, a Vlaszenko testvérpár, a most tizennyolc éves Alekszander és a két évvel fiatalabb Alekszej négy és fél éve érkezett Magyarországra, a szüleikkel együtt itt élnek Budapesten, és itt is készülnek.

Két éve kérték a segítségemet, amikor már egy elit csoporttal dolgoztam együtt. Látva, hogy külföldön milyen jól működnek az olyan szakmai műhelyek, ahol több versenyző készül együtt, úgy gondoltam, egy ilyenből a magyar műkorcsolya is profitálhat. Ez így is történt, a versenyeken mindenki magasan túlszárnyalta a korábbi legjobb pontszámait. A problémák akkor kezdődtek, amikor a világversenyekre csak egyetlen kvótánk volt, ami feszültséget generált. Tavaly a válogatók alapján a felnőtt Eb-re Csernoch András, a felnőtt és a junior vb-re Vlaszenko Alekszander jutott ki, ezt azonban nem mindenki tudta megemészteni. Szása egyébként idén az Eb-n és a junior vb-n is továbbjutott a rövid programból, a kűrjét is bemutathatta, amire a férfiaknál magyar színekben legutóbb Eb-n 2004-ben, junior vb-n 1994-ben volt példa. Szása nagyon jó alapokkal érkezett Magyarországra, de közel három évig húzódó sérülése után tért vissza a jégre. Idén a felnőtt vb-n sajnos nem tudott elutazni, mert lázas beteg lettt, más pedig nem indulhatott magyar színekben, mert csak ő rendelkezett a részvételhez szükséges technikai minimum pontszámmal.

A legsúlyosabb vád Sebestyén Júliával szemben, amit az egyik volt,

a világversenyekről lemaradt tanítványának édesanyja megfogalmazott a MOKSZ-hoz eljuttatott panaszlevelében, a burkolt gyermekbántalmazás.

És a héten egy rivális klub vezetője is ezzel állt elő.

"Ezt határozottan visszautasítom. Szigorú és következetes edző vagyok, de minden etikai és gyermekvédelmi szabályt betartok.

Az élsport nagy fokú fegyelmezettséget kíván meg a jégen, ami veszélyes terület, oda kell figyelni a versenyzőkre, rendet, fegyelmet kell tartani. Ahogyan egy vívóteremben is. A jégpálya nagy felület, szól a zene, ha valamit kérek a másik oldalon korcsolyázótól, fel kell emelnem a hangomat. Egyes technikai elemek tanításánál pedig meg kell fogni a gyerekek karját. Az edzéseken egyébként ott vannak a szülők, az edzéseket pedig az edzőkollégáimmal együtt vezetjük. Sokszor a gyerekek is maximalisták önmagukkal szemben, mert látják, hogy a szüleik is azok velük, így ha valami nem sikerül nekik, akkor megesik, hogy elpityerednek. Ilyenkor próbáljuk megnyugtatni, biztatni őket, azzal pedig nehéz mit kezdeni, ha ez rosszindulatú pletykákat gerjeszt a háttérben. De a szülők kiállnak mellettünk, a nap huszonnégy órájában megkereshetnek, s ha bármi probléma adódik, arra együtt próbálunk megoldást találni."

Sebestyén Júlia nem bánja, hogy a nehezebb utat választotta Forrás: AFP/Goh Chai Hin

Hozzátette, akik régóta ismerik, azok tudják, hogy milyen ember és mennyit teszek a magyar műkorcsolyáért, előttük nincs szükség arra, hogy magyarázkodjon. Azok előtt, akik eddig is kimutatták a rosszindulatukat iránta, azok felé felesleges magyarázkodnia.

"Versenyzőként is megtapasztaltam az irigységet, akkor is sok támadás ért.

Akadtak, akik a 2004-es Európa-bajnoki címemet is megkérdőjelezték, mondván, hogy csak azért nyertem, mert itthon volt az Eb. Holott tizenöt éven keresztül a világ élmezőnyében voltam, négy olimpián indulhattam, 2002-ben nyolcadik lettem, vb-n voltam hatodik, az Európa-bajnokságokról bronzérmem és két negyedik helyem is van, nyertem világkupát. S nagyon büszke vagyok arra, hogy ezeket az eredményeket Magyarországnak szerezhettem. Ha támadnak is, igyekszem a munkába fektetni minden energiámat. Nap mint nap azért harcolok, hogy a versenyzőinknek jobb lehetőségeik legyenek, könnyebb legyen a szülőknek, mert ez egy drága sportág. A magyar szövetségtől kapunk támogatást, amiért hálásaknak kell lennünk, de a támogatásból soha nem lehet elég."

Sebestyén Júlia szerint biztos, hogy könnyebb élete lenne, ha nem edzősködne.

"Ám az élsportban éltem az életem, és

A 2004-es budapesti Európa-bajnokságon ez a kűr aranyérmet ért:

A teljes interjú ide kattintva olvasható!