Vágólapra másolva!
Ismét megsérült Piros Zsombor bokája, de nincs veszélyben a szereplése a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 118. helyezettje a prágai salakpályás ATP challenger-torna első fordulójában a szlovák színekben versenyző nádszegi Gombos Norberttel találkozott kedden, de az első szettben 2:2-es állásnál fel kellett adnia a mérkőzést.

Az ötödik helyen kiemelt Piros az MTI-nek elmondta, a cseh fővárosban elég rossz, mérkőzésre épphogy alkalmas állapotú, nagyon mély és saras a pálya. Másrészt érezte a mögötte lévő tíz hetet, hiszen ennyit még sosem játszott sorozatban, ennek a két dolognak tudható be a sérülése.
A 23 éves sportoló kifejtette, a meccs elején volt egy ballábas csúszása, amely során letapadt és kificamodott a bal bokája. Eleinte azt remélte, képes lesz folytatni a találkozót, a helyi orvos bekötötte, rögzítette a lábát, de hiába.

- nyilatkozta.

Ismét megsérült Piros Zsombor Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Piros hozzátette, a pontos diagnózist szerdán, Magyarországon tudja meg az MRI-vizsgálat után.

A bal bokája negyedszer ficamodott ki,

a legutóbbi két alkalommal súlyosabb volt a sérülése, akkor részlegesen elszakadtak a szalagjai, most viszont tud sétálni, nincs szüksége mankóra.

A 2017-es ausztrál nyílt bajnokság juniorbajnoka elárulta, a jövő héten is Prágában versenyezne.

- mondta.

Elismerte, hogy ezen a héten is pihennie kellett volna játék helyett, de kevés ilyen lehetőség adódik számára, mint a mostani: a wimbledoni főtábláért játszott volna ebben a három hétben, hiszen már csak kevés pont kellene hozzá, hogy ne kelljen szerepelnie a selejtezőben. Hangsúlyozta, ezt is meg akarta próbálni, de az amerikai nyílt bajnokság a legfőbb célja idén, és a legjobb száz közé kerülés a világranglistán.

A prágai mezőny másik magyar tagja, Valkusz Máté kedden 6:4, 1:6, 6:1-re kikapott a szlovák Lukas Kleintől, így ő is kiesett.