Vágólapra másolva!
Fetter Erik a 109. helyen tekert a célba Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán.

A Teramóból induló 202 kilométeres vasárnapi etapon előzetesen kalkulálható volt a mezőnyhajrá, miután mindössze két kategorizált emelkedő jelentett nehézséget a San Salvóig vezető síkon. A sprintbefutóban érdekelt csapatok kontrollálták a napot, a hajrához közeledve nyugtalanabbá vált mezőnyben történt egy bukás nem sokkal Fetter előtt, de az EOLO-Kometa magyar időfutambajnoka nem esett el.

Fetter Erik 109. az első sík szakaszon Forrás: AFP/Luca Bettini

A cél előtt 3,5 kilométerrel az egysávosra szűkült úton történt újabb bukás szakította ketté a mezőnyt, földre került többek között a brit bajnok Mark Cavendish is, az elesettek mögött pedig feltorlódtak a hátul helyezkedők. Így a vártnál kisebb csoport sprintelt a győzelemért, ebben a pályán üldözéses csapatversenyben olimpiai, világ- és Európa-bajnok, az egyéni üldözéses számban kontinensbajnok, 22 éves olasz Jonathan Milan bizonyult a leggyorsabbnak. A nyitó időfutamon diadalmaskodó belga világbajnok, Remco Evenepoel megtartotta a rózsaszín trikót.

Fetter 31 másodperc hátránnyal a 109. helyen tekert be a célba, az összetettben 2 perc 41 másodperc hátránnyal a 74. pozíciót foglalja el.

Eredmények:
2. szakasz, Teramo-San Salvo, 202 km:
1. Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious) 4:55:11 óra
2. David Dekker (holland, Arkéa Samsic) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) a. i.
...109. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 31 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 5:16:29 óra
2. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 22 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 29 mp h.
...74. Fetter 2:41 perc hátrány

Az olasz körverseny hétfőn a Vasto és Melfi közötti 216 kilométeres távval folytatódik. A 106. Giro d'Italia mezőnye összesen 3489 kilométert tesz meg és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget küzd le, amíg május 28-án célba ér Rómában.