Vágólapra másolva!
A dán Mads Pedersen nyerte sprintbefutóban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, amelyen Fetter Erik a 105. helyen ért célba.

A mezőny Nápolyból indult és 162 kilométert teljesítve oda is tért vissza. Az előző napi bukások után mindenki vállalta a folytatást, így a nagy esélyesek közül a belga világbajnok Remco Evenepoel is, aki a keresztcsontját ütötte be szerdán és kisebb izomsérüléssel tekert csütörtökön, illetve a horzsolással versenyző szlovén Primoz Roglic.

Az ausztrál Simon Clarke és az olasz Alessandro De Marchi bő 66 kilométert szökésben tett meg, de a mezőny két-háromszáz méterrel a cél előtt befogta az élen tekerő párost.

Roglic technikai hiba miatt kénytelen volt kerékpárt cserélni, amikor még bő 15 kilométer volt hátra, később pedig Gerain Thomas kényszerült megállásra és cserére, mert leesett a lánca. Mindkét összetett menőt felzárkóztatták a csapattársak a főmezőnyre.

Első szakaszsikerét aratva Pedersen győzött a Giro D'Italia hatodik szakaszán Forrás: Belga via AFP/Jasper Jacobs

A hajrában a 2019-ben világbajnok Pedersen volt a leggyorsabb, aki Vuelta- és Tour-szakaszgyőzelme után most már Giro-elsőséggel is rendelkezik. Mögötte a második szakaszon leggyorsabb olasz Jonathan Milan, harmadikként pedig a német Pascal Ackermann ért a célba.

Összetettben megőrizte első helyét a norvég Andreas Leknessund. Evenepoel a második 28 másodperc hátránnyal, Roglic az ötödik 1:12 percre lemaradva az éllovastól.

Fetter a 105. helyen ért célba, az EOLO-Kometa magyar versenyzője összetettben 13 helyet javítva a 111.

Eredmények (a Giro honlapja alapján):
6. szakasz, Nápoly-Nápoly, 162 km:
1. Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo) 3:44:45 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Bahrain Victorious) azonos idővel
3. Pascal Ackermann (német, UAE Team Emirates) a. i.
...105. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 3:22 perc h.

Az összetett élcsoportja:
1. Andreas Leknessund (norvég, Team DSM) 22:50.48 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 28 másodperc hátrány
3. Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team) 30 mp h.
...111. Fetter 36:42 perc h.

Az olasz körverseny a Capua és Gran Sasso d'Italia közötti 218 kilométeres, hegyi befutóval záruló szakasszal folytatódik pénteken. A 106. Giro d'Italia mezőnye összesen 3489 kilométert tesz meg és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget küzd le, amíg május 28-án célba ér Rómában.