Fucsovics legyőzője durván megütötte Djokovicot, kifakadt rá a szerb teniszező

tennis Horizontal
Serbia's Novak Djokovic celebrates winning a point against Britain's Cameron Norrie during their fourth round match of the Men's ATP Rome Open tennis tournament at Foro Italico in Rome on May 16, 2023. (Photo by Tiziana FABI / AFP)
Vágólapra másolva!
A római tenisztorna nyolcaddöntőjében Novak Djokovic két játszmában győzte le Cameron Norrie-t, a mérkőzésen a nézők pedig ritkán látható pillanatoknak is szemtanúi lehettek.

A szerb teniszezőnek 6-3, 2-1-es vezetésnél bréklabdával kellett szembesülnie, Norrie pedig ki is tudta használni azt, és elvette Djokovic adogatását. Az ehhez szükséges labdamenet azonban különlegesen zárult: a hálónál volt mindkét játékos, és a korábbi világelső feladta lecsapásra a labdát, majd hátat fordított az ellenfelének – gondolván, hogy ez a pont már bizonyosan Norrie-é.

Norrie azonban nem figyelte a meccs elején vállsérüléssel bajlódó Djokovic hátat fordítását és biztosra akart menni, így teljes erőből lecsapta a labdát – éppen az ellenfele lábára.

Ugyan a brit azonnal elnézést kért, Djokovic gyilkos pillantásokkal nézett át a túloldalra, majd a folytatásban is többször felháborodva tekintett Norrie-ra, vagyis valószínűleg szerinte szándékosság volt a Fucsovics Mártont az előző körben búcsúztató teniszező lecsapása mögött.

A játszma végül 6-4-gyel Djokovicé, a torna címvédőjéé lett, aki így 1 óra 28 perc alatt bejutott a legjobb nyolc közé Rómában.