Babos Tímea főtáblára jutott a rabati tenisztornán

BABOS Tímea
Babosék búcsúztak párosban a budapesti challenger-tornán
Vágólapra másolva!
Babos Tímea magabiztos kétszettes győzelmet aratott Naiktha Bains felett, így főtáblára jutott a 259,3 ezer dollár (90,1 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztornán Rabatban.

A selejtezőben a harmadik helyen kiemelt, a világranglistán 271. helyezett magyar teniszező mindössze 72 perc alatt múlta felül a nemzetközi rangsorban 314. brit ellenfelét, aki a második szettben még gémet sem nyert. Babos egy nappal korábban az orosz Jekatyerina Jasinát búcsúztatta, ugyancsak kétjátszmás mérkőzésen.

A legjobb 32 között két magyar léphet pályára, ugyanis a sérülés után nemrég visszatért Udvardy Panna eleve ott kezd, mégpedig hétfőn az amerikai Peyton Stearns ellen. Testvére, Luca viszont szombaton három szettben vereséget szenvedett orosz ellenfelétől a selejtező első fordulójában, így búcsúzott.

Eredmény:
selejtező, 2. forduló:
Babos Tímea-Naiktha Bains (brit) 6:3, 6:0